A cég tízéves születésnapján jelent meg a Facebook új alkalmazása, a Paper. Mi meg jól le is teszteltük.

A Facebook Paper appot a Facebook Labs készítette. Ebben a keltetőben egy elkülönített csoport dolgozik, akiket kiemeltek a napi robotból, és kedvükre kísérletezhetnek a legkülönfélébb kreatív megoldásokkal.

A Paper gyönyörű lett: egyetlen egy interakció se marad szexi animáció nélkül. Persze mondhatnánk, hogy minek, meg hogy sok és nem kell, de annyira szépen illeszkedik minden a nagy egészbe, hogy egyáltalán nem zavaró a sok flikk-flakk. Egyszerűen jó mindenre rátapintani, megtolni, meghúzni, mert történik valami. A like gomb megnyomása például kis tüzijátékot és egy – egyébként idegesítő és kikapcsolhatatlan – hanghatást vált ki, megünnepelve a tetszés kinyilvánítását.

Pro és kontra

Pro

  • minden nagyon szép
  • újragondolt Facebook-felületek
  • az embernek kedve van szépet posztolni
  • külön hírek szekció, azonbelül is külön rovatok.

Kontra

  • nem tudsz saját csatornákat felvenni a hírek közé
  • kikapcsolhatatlan hanghatások. De ne felejtsd el, ez még csak az első kiadás, majd a következő verzió jobb lesz

Hangos bevezető résszel indul az app, amelyben bemutatják a funkciókat, és hogy mit hogyan lehet elérni. Az alkalmazás felépítésének alapja a szekciók: a saját feeded mellett híreket is kapsz külön. Ezekben a hírszekciókban a Facebook által előre kiválasztott csatornák vannak; mivel én lájkolok egy csomó tech oldalt, ezért redundáns infókat kaptam, mert amit a tech rovatban elém raknak, azt már a feedemben megkaptam. Lehet, hogy ezen a ponton lesz érdemes leiratkozni a híroldalakról?

Teljesen újragondolták a feedet, a függőleges görgetést felváltotta a vízszintes lapozás. Az egyes posztok teljes szélességben és magasságban láthatók, ugyanígy a képek is, amelyeket a telefon oldalra mozgatásával tudunk teljes egészében megnézni. Ez egyébként az app egyik leglátványosabb része.

Kiváncsiak voltunk, mennyire kellett kihagyni a kevésbé fontos, de néha nagyon hasznos funkciókat – pl. a facebookos személyes beállításaink szerkesztése –  ahhoz, hogy az új részeket ne zavarja. A válasz az, hogy semennyire, a Paperben a facebookos beállítások mindegyike elérhető, tehát egy teljes értékű Facebook-kliens.

A magyar AppStore-ban még nem lehet elérni az alkalmazást, de egy kis csalással át tudsz váltani az amerikai boltra:

1. Lépj be az AppStore-ba, és a Featured menüpontban görgess le egészen a képernyő aljáig.
2. Tapints a hosszú gombra, amelyen az Apple ID-d van, kérni fogja a jelszavadat.
3. Válts át a US Store-ra.
4. A fizetési módnál válaszd a None opciót, a személyes adatoknál válassz egy államot, és kicsit hekkeld meg a telefonszámot, illetve az irányítószámot, hogy megfeleljen a formának.
5. Kész, most már a US Store-ban tudsz böngészni.
6. Visszaállítani ugyanígy tudod, viszont megint meg kell majd adnod a kártyaadataidat a fizetéshez.

Egyszerűen lenyűgöző, hogy ezzel a csavarral ismét szexi lett a Facebook. Lehet, hogy csak az újdonság varázsa, de én töröltem is a régi Facebook-appot.

Nem csak a Paper jelent meg a tízéves születésnapon: láttad már a külön neked készített videót?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában