Mik azok az Ultrabookok? – Az anorexiás modellek támadása

Emlékszem, amikor öt éve notebookot kerestem magamnak. A kitételek máig sem sokat változtak: 13 col körüli képernyőméret, kis súly és atomreaktornyi teljesítmény. Ez a kombináció akkor gyakorlatilag emberi fizetésből élőknek elérhetetlen volt, mára azonban változott a helyzet és még akár olyan extra paraméterek is beleférnek egy egy ugyan combosabb, de nem irreális árcédulájú noteszgépbe, mint a megnövelt akkuidő. A processzorok teljesítménye (főleg az Intel CPU-ké) elérte azt a szintet, hogy gyakorlatilag egy középkategóriás i3-as "szív” bármely átlagfelhasználónak évekre elég lehet, de aki izmosabb szoftvereket hajt (tervező-, grafikai-, videoeditáló programok) az is talál magának az asztali gépeket megközelítő teljesítményű notebookot. Kellet hát valami új, hiszen a gigahertz hajhászás ideje lejárt, meg kell fogni azokat is, akik leginkább a külsőre mennek.

Így született meg az Intel szárnyai alatt az Ultrabook brand (igen, gyakorlatilag a MacBook Air Windowsos verziója), ami a kezdeti szigorú szabályozás fellazulása után gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden gyártó készíthet Ultrabookot, ha a géptest vékony, sokáig bírja konnektor nélkül és rendes Intel processzor szolgál szívként. A rendes alatt az i szériás és azon belül is alacsony feszültséget (Ultra Low Voltage), így kevesebb áramot igénylő i5 és i7-es processzorokat értjük. Van tehát egy vékony, szép, erős gépünk Intel processzorral és megannyi márkás felirattal, 200-tól akár a 400 ezer forintot is meghaladó árcédulával. Ez elég jól hangzik, hiszen mindent tud, ami kell és tényleg gyönyörű cuccok kerülnek ki a gyártók kezei közül, mi bajunk lehet?

Nézzük meg mire kell odafigyelni, ha Ultrabookra fáj a fogunk. Az első ami biztos: ha nem akarunk bosszankodni, akkor ez bizony melós lesz, ugyanis a processzorteljesítmény, RAM mennyiség, képernyőméret, az akkuidő nagyon hasonló ezen gépeknél, legyen a dobozon akár ASUS, Lenovo, Dell, Fujitsu, stb. felirat, így sokkal többet kell nyomoznunk, mint általában. Olyan készüléket keressünk, amiről a legnagyobb szakmai portálokon van amolyan kivesézős, soktízezer karakteres, szintetikus teszteket halmozó, sok grafikont és összehasonlítást tartalmazó teszt. Nyilván nem kötelező végignyálazni a száraz adatokat, de van pár fontos dolog, amire csak az ilyen komolyabb nyúzások adnak választ.

A hűtés

Az egyik legfontosabb, amire egy-egy ilyen tesztben választ kaphatunk az a hűtés. A képlet ugyanis egyszerű: minél nagyobb a gépház, annál könnyebb tisztességes és főleg halk hűtést tervezni egy gépbe, esetünkben pedig pont a minél kisebb, minél vékonyabb géptestbe kell a szokásosnál nagyobb akkut és egyéb komponenseket bepasszírozni. Ez pedig igen kemény feladat elé állítja a tervezőmérnököket. Ehhez vegyük hozzá, hogy minél izmosabb egy processzor (főleg az i7-es csúcsmodellek), annál jobban melegszik, vagyis még extra hő is keletkezik a sokkal kisebb helyen. És sajnos nem mindenkinek sikerül ezt meglépnie. Nem egyszer előfordult már, hogy ilyen tesztekben azt olvassuk, hogy komoly terhelés mellett 100 fok környékére melegszik a processzor, ami tojást sütni jó lehet, de használni nem fog az alkatrészeknek az biztos. Mindeközben hangosan visít a pöttöm ventilátor (ami épp befér arra a kis helyre), a gépház pedig annyira felmelegszik bizonyos területeken, hogy ölben használva komolyan veszélyeztetheti férfiasságunkat. A legendás mondást kiegészítve: A medve és a hűtés nem játék! Sokkal kevesebb az olyan Ultrabook, ami példásan oldja meg ezt a feladatot, mint hinnénk, ez pedig komoly hatással van a mindennapi munkánkra (vegyük például csak a ventillátorzajt), nem beszélve a gép élettartamáról, aminek nem tesz jót, ha folyamatosan megfőzzük a processzort.

Teljesítmény, tárhely

Ma már egy izmosabb i5-ös processzor, jókora adag RAM társaságában (ez 99%-ban maximum 8GB-ot jelent, ami azért már bőven elég) messze meghaladja az egységsugarú átlagjúzer igényeit. Ezeken a gépeken már vígan lehet 3D modellezni, videót vágni és képmanipulálni. Személy szerint kerülném az i7-es processzorokkal készült Ultrabookokat (főleg az ilyen masinákban ugyan ritka 4 magos verziókat), mivel ezen CPU-k esetében hatványozottan jelentkezik a hűtésprobléma, míg egy izmos i5-el egy esetleg gyengébb mérnöki megoldással készült gépház is jobban elboldogul.

Tárhely tekintetében az Ultrabookokban az átlagosnál sűrűbben fordul elő a mozgó alkatrészeket nélkülöző, villámgyors adatátvitelt biztosító SSD, ami elképesztő sebességnövekedést (és hosszabb akkuélettartamot) hoz, de cserébe áldoznunk kell a tárhely méretének oltárán, ugyanis egy tárterület szempontjából még mindig kicsinek mondható 256GB-os SSD akár önmagában minimum 60-70 ezer forintba kerül, így a 128GB-os verziók a leggyakoribbak, amin nem biztos, hogy egy HD videókkal, nagyméretű fotókkal dolgozó felhasználó elfér. Ilyenkor jönnek jól a 3.0-ás szabványt támogató USB csatlakozók (ezek közepe egységesen kék színű), amire megfelelő külső, szintén 3.0-ás külső merevlemezt dugva, már masszív tempóval lehet dolgozni és gyakorlatilag a bővítés is egyszerűbb, mint a szétszedhetetlen Ultrabookon belül.

Kijelző, akku és extrák

A kijelző és alapvetően a dizájn az, amit magunk is el tudunk dönteni, ha egy nagyobb áruházban módunk van több gépet összehasonlítani. A külcsín szubjektív dolog, de képernyőben általában elmondható, hogy jobb a matt (ó, de mennyivel, csak alig van ilyen), mint a fényes, nem baj, ha 1366x768 pixelnél nagyobb a felbontás (ritka, mint a fehér holló) és biztosan magasabb minőségű a készülékben pihenő panel, ha a betekintési szögek jók, vagyis nem torzulnak, urambocsá nem fordulnak át a képernyőn a színek, ha oldalról, felülről, alulról, éles szögben nézzük a kijelzőt.

Akkuidőben sajnos az a jellemző, hogy nem hihetünk túlzottan a reklámoknak, mert ha megfigyelitek az Akár 10 óra akkuidő! mondatok mellett mindig van egy csillagocska, ami az apróbetűs részben azt jelenti, hogy ha szinte nulla fényerő, kikapcsolt WiFi és Bluetooth mellett csendben csak szövegszerkesztünk, ami lássuk be, 10 órán keresztül nem épp életszerű, érdemes tehát a valós akkuidőknek is utána olvasni. Ennek ellenére minél többet ír a gyártó, annál több lesz az a való életben is, de a példánál maradva, egy 10 órát ígérő laptop általában, normál használat mellett 5-7 órát működik, utána már bőszen enni kér, persze ez is zseniális adat a pár évvel ezelőtti másfél, két órás akkuidőkhöz képest.

Extrák, illetve egyéb jellemzők tekintetében, már a három (amiből legalább egy 3.0-ás) USB port is annak számít, DVD írót ne nagyon keressünk Ultrabookban (én mondjuk hónapok óta nem is használtam a gépemben lévőt), mint ahogy az üzleti notebookokra jellemző dokkoló csatlakozó is hiánycikk. A HDMI, vagy egy Display Port csatlakozó elvárható extra, hogy külső monitort is használhassunk, de olykor még a hálózati LAN dugaszt is lespórolják a gyártók, mivel egyszerűen fizikailag nem fér el a vékony géptestben, de a legtöbbször a mikrofonbemenetet is fel kell áldoznunk, így a beépített mikrofon minőségére kell hagyatkoznunk Skype-olásnál.

Az eddigiekből látható, hogy akadnak kompromisszumok az Ultrabookok esetében, de akit nem zavar a fényes kijelző, a kevesebb USB port és az átlagosnál jobban melegedő gépház, az már simán 200-250 ezer forint környékén talál magának használható Ultrabookot. Ám érdemes egy kicsit várni, ugyanis épp mostanában kezd ebbe a szegmensbe begyűrűzni az Intel új Ivy Bridge kódnevű frissített i processzor szériája, ami mind teljesítmény, mind pedig hűtés szempontjából újat hozhat, cserébe pedig a jelenlegi Sandy Bridge alapú gépek ára talán kicsit lejjebb kúszik.

További hírek, infók a tech világból a Playeren!

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon