Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Nem kell többé telefonon mutogatni barátainknak kedvenc Justin Bieber-számunkat, de a Yamaha új, hordozható hangszórója ennél sokkal értelmesebb dolgokra is használható.

Az iPhone hangrendszerét senkinek sem kell bemutatnunk, a hordozható eszközök között az Apple termékei hang terén is a legjobbak között vannak. A telefon méretéből adódó fizikai korlátokat viszont még az Apple sem tudja felülírni, ezért a teljes hangélmény leginkább fülessel élvezhető. Mostanáig: itt ez a hangszóró a Yamahától, kifejezetten iPhone-hoz és iPod-hoz, és bizony a hordozhatóság mellett a dizájnra is komolyan odafigyeltek.

A megjelenésében a színpadi lámpákra emlékeztető, kb. másfél kilogrammot nyomó PDX–11-est bárhová magunkkal vihetjük, hatékony fegyver lehet például a strandon üvöltő gyerekek ellen. Persze tudjuk, hogy nincs jobb, mint teljes hangerővel csapatni az autópályán, a Balaton partján azért jól jön egy az autónál könnyebben hordozható hangforrás. A hangszóró az akkumulátor mellett hat darab AA ceruzaelemmel is működik, a gyártó szerint egy töltéssel nyolc órát bír ki, ezért hosszabb utazásokhoz is jó lehet. Beemelhető a Yamaha honlapján négy különböző színben (fehér, szürke, kék és sárga), ára 130 dodó.

Tovább:
A friss Player-hírekhez
A Föld lenyűgöző természeti kincseihez
Férfias karácsonyi rovatunkhoz

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.