Japán kikapott Lengyelországtól, de a kevesebb sárga lapja miatt továbbjutott a H-csoportból. Hihetetlen, de ez van.

Japán az első körben legyőzte meglepetésre Kolumbiát, majd a második fordulóban Szenegállal ikszelt. Lengyelország a vb egyik csalódása, Szenegáltól és Kolumbiától is kikapott, két kör után már kiesett.

Japánnak teljesen megfelelt az iksz, így az ázsiaiak nem is igazán erőltették a támadásokat. Persze, ha olyan helyzetbe kerültek, akkor próbálkoztak az első félidőben, de egyáltalán nem siettek.

Lengyelország a becsületéért játszott, de Lewandowskiék sem szakadtak meg, noha nekik volt a legnagyobb sanszuk: Grosicki fejesénél Kavasima védett nagyon szépen.

A félidő nagy részét egyébként a veszélytelen passzolgatás és a közönség fújolása jellemezte.

A 60. percben aztán a semmiből Lengyelország megszerezte a vezetést, Bednarek talált be, 0–1:

Ez pedig azt jelentette, hogy Japán visszaesett a harmadik helyre, mivel a Szenegál–Kolumbia meccs iksz volt.

És egészen addig próbált is támadni Japán, amíg a másik meccsen Kolumbia nem került előnybe, onnantól kezdve már csalta a focit, mert Kolumbiának köszönhetően továbbjutásra állt. Egyik meccsen sem változott az eredmény, így Japán továbbjutott úgy is, hogy az utolsó percekben már konkrétan nem akart futballozni.

A H-csoport tehát borzasztóan szorosan alakult, hat ponttal Kolumbia az első, Japán négy ponttal úgy jutott tovább, hogy csak a kevesebb sárga lapjával, vagyis a Fair play-pontokkal előzte meg Szenegált – a két válogatottnak ugyanannyi pontja volt, a rúgott gólok és az egymás elleni mérleg sem döntött. Lengyelország a mai három pontjával is utolsó helyen végzett.

Este befejeződik a csoportkör, a belgák az angolokkal, Tunézia Panamával játszik.

H-csoport, 3.forduló

Japán–Lengyelország 0–1 (0–0)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés