A gáztűzhelyek maradhatnak.

Gondolhatnánk, hogy a Brexiten kívül most nem nagyon foglalkoznak mással a britek, de ez nem igaz: Philip Hammond pénzügyminiszter tavaszi parlamenti beszámolójában felvázolta elképzeléseit a fosszilis tüzelőanyagok használatáról az új otthonokban.

2025-től betiltanák a gázfűtést az új építésű házakban, és más módszerekkel, többek között hőszivattyúval és szigorú hőszigetelési szabványok bevezetésével oldanák meg a fűtést.

A környezetvédők örömmel fogadták a tervet, ám szerintük Hammond a legnagyobb kihívásokkal, a közlekedésből származó kibocsátással és a már meglévő, környezetszennyező épületekkel nem foglalkozott, pedig utóbbiak teszik ki a lakásállomány döntő részét még évtizedekig.

Philip Hammond a légi közlekedésből származó szennyező anyagok ügyében konzultációkat folytat arról a tervről, amely szerint a légitársaságokat arra köteleznék, hogy ajánljanak fel az utasoknak az útjaik miatti szennyezés ellensúlyozását szolgáló – például faültetési – programokat.

Ez is érdekelhet:

Betiltatná a gázkazánokat az EU illetékes koordinátora

Nagyon sokakat érintene, miközben az sem biztos, hogy valóban jót tenne-e a környezetnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés