Eddig a Boozer nevű német kísérleti autómodell tartotta a rekordot 1631 kilométerrel, a Proterra elektromos busza viszont az egyik indianai tesztpályán 1772 kilométert tudott menni, így egy hatéves rekordot sikerült megdönteni.

Azt persze érdemes hozzátenni, hogy a 18 tonnás Catalyst E2 ezt utasok nélkül tette meg, ugyanakkor az eredmény így is megsüvegelendő. Azért magyarázat is van a lenyűgöző teljesítményre:

a buszban ugyanis egy 660 kilowattos akkumulátor található, ez pedig közel tízszer annyira bika, mint amit egy átlagos elektromos autóba szerelnek be.

Egyébként forgalomban nagyjából 550 kilométert szeretnének kihozni a 12 méter hosszú buszokból egyetlen feltöltéssel – erre talán idén is lesz lehetőségük, hiszen az év végéig a tervek szerint Los Angeles utcáin is kipróbálnák a járművet. Mondjuk arra azért kíváncsiak lennénk, hogy a legendás Los Angeles-i forgalomban hány kilométerig bírja majd:

És ezt olvastad már?
Megdőltek a napi melegrekordok szerdán, 39 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet