Többen is értesítették Angliában a brit állatvédőket és tűzoltókat, mert Devon és Dorset megyékben részegnek tűnő sirályokra lettek figyelmesek.

Az első olvasatra viccesnek tűnő jelenség ugyanakkor korántsem annyira vicces, sokkal inkább szomorú.

A megmérgezett állatok alkoholtól bűzlöttek, valamint a botulizmusban előforduló tünetek – nehéz légzés, idegrendszer blokkolása, mozgatóizmok bénulása – is megfigyelhetőek voltak náluk.

A különös jelenségre egyébként az egyik strandon lettek figyelmesek. A megbetegedett, kába vagy eszméletlen állapotban lévő madarakhoz kihívták a tűzoltókat, akikre rátámadt néhány még magánál lévő, agresszívvá vált madár. Az elfogott állatokra ezek után egy alapos detoxikálás várt, amely után szabadon engedték őket – egy részük azonban az erős napsütés és a kiszáradás miatt elpusztult.

A sirályokra egy alapos detoxikálás várt, amely után szabadon engedték őket

A sirályok valószínűleg az egyik közeli sörgyár hulladékaihoz férhettek hozzá, valamint a strandon hagyott üvegekből és poharakból is csipegethettek alkoholt. Az állatvédők így külön felhívták a biztonsági szervek és a civilek figyelmét is arra, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet az alkoholos hulladékok elzárására, hogy ahhoz véletlenül se férjenek hozzá vadon élő állatok.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés