Kipróbáltuk a virtuális kapudrogot, és nagyon beütött

Megéri venni negyvenezer forintért egy Samsung Gear VR virtuális valóság-szemüveget? Csak akkor, ha olyan élményre vágysz, amilyennel még soha nem találkoztál.

És ebben a kijelentésben most csak egy egészen kis túlzás volt, az is csak azért, mert technikailag már találkozhattál hasonlóval, ha próbáltad az Oculus Rift valamelyik fejlesztői verzióját vagy a Google Cardboardot. Csakhogy a Gear VR az Oculus Riftnél momentán sokkal megvehetőbb (az csak tavasztól lesz kapható, baromi drágán), a Cardboardnál pedig legalább két nagyságrenddel minőségibb cucc, vagyis

az első, kereskedelmi forgalomban is kapható, teljes értékű virtuális valóság-szemüveg.

Ami egyben egy új éra kezdetét is jelenti: ez az éra a virtuális valóság korszaka, amivel kapcsolatban manapság már inkább csak arról van vita, hogy izomból ránk rúgja-e az ajtót, vagy szép lassan fog beszivárogni a hétköznapjainkba. Ha tippelnünk kéne, inkább az utóbbi, és nem azért, mert a virtuális valóság igazból csak egy túlhájpolt szar, hanem mert egy menő telefonnal vagy bikinimodellel ellentétben egyszerűen lehetetlen bemutatni a lényegét anélkül, hogy személyesen kipróbálnád. Ha mégsem lesz igazunk, abban viszont a Gear VR-nak óriási szerepe lesz.

A fenti problémát ugyanis nem csak mi érzékeltük, hanem a Rift virtuális valóság-szemüveget gyártó Oculus is, akik remek stratégaként gyakorlatilag mindent odatoltak az elvileg konkurens Samsungnak a know-howtól kezdve a teljes programkínálatig. Ez elsőre majdnem akkora őrültségnek tűnik, mintha Steve Jobs 2010 táján odacsörgött volna a Google-höz azzal, hogy "hé, öcskös, itt az iTunes, használjátok egészséggel!" Ám az Oculus lépésének nagyon is praktikus oka volt, mégpedig az, hogy az emberek többsége nem szívesen venne meg látatlanban egy majdnem 200 ezer forintos virtuális valóság-szemüveget. A megoldás? Mutassuk meg nekik egy olcsó szemüveggel, hogy mekkora királyság a VR, aztán már csak annyit kell benyögni, hogy "hé, a miénk amúgy ennél is sokkal jobb".

A Gear VR ebből a szempontból tulajdonképpen egy kapudrog a virtuális valóságba, annak viszont annyira jó, hogy azon sem csodálkoznánk, ha az eladásokat tekintve még évekig ez maradna a legnépszerűbb virtuális valóság-szemüveg a fejlettebb, de lényegesen drágább konkurensekkel szemben.

Ehhez persze nem elég az árához képest kiváló szemüveg, de minőségi tartalmakra is szükség van, ami a Gear VR-nál adott, hiszen az Oculus nem csak a szemüveg fejlesztésében segített, de odatolták a Samsungnak a teljes, évek óta fejlesztgetett és folyamatosan bővülő Oculus Home-ot is, aminek kínálata már most több száz címre tehető. A prímet most még azért elsősorban az olyan demóvideók és játékok viszik, amelyeknek az a szerepük, hogy bemutassák a VR nagyszerűségét, mint mondjuk a Bosszúállók második részéhez készült rövid kis demó, de azért néhol felbukkannak már valóban hasznos alkalmazások is, például a Netflix kifejezetten virtuális valóságra optimalizált változata.

Ez tartalmilag teljesen megegyezik a "normál" Netflixszel, viszont a filmeket és videókat egy bámulatosan élethű virtuális nappaliban nézhetjük meg, aminek közepén egy hatalmas képátlójú tévé díszeleg. A hatás annyira magával ragadó, hogy komolyan koncentrálnod kell, nehogy a kezedben szorongatott kólát vagy sós mogyit megpróbáld lerakni magad mellé a kanapéra, ami valójában persze nincs ott.

Emellett több tucat játékból is válogathatunk, amelyek kicsit a régi jó C-64-es, Amigás időket idézik: én például nem gondoltam volna, hogy 2016-ban egy olyan játékot fogok órákon keresztül nyüstölni, ahol az egyetlen cél, hogy egy űrhajóval tereptárgyakat kerülgetve minél messzebb jussál, de a teljesen egyedülálló vizuális élmény miatt a Gear VR-ral még a legprimkóbb játékok is hosszú órákra le tudnak kötni.

A Gear VR objektív megítélését nehezíti, vagyis inkább lehetetlenné teszi, hogy a virtuális valóság elsőre olyan érzéseket ébreszt az emberben, mintha szerelmes lennél: hiába próbálod komolyan venni a szemüveg hibáit, az óriási lelkesedés közepette egyszerűen nem tud érdekelni a kisebb látószög meg a normális irányítás hiánya. Mivel csak egy hétig volt nálam a szemüveg, nem tudom, hogyan viszonyulsz hozzá azután, hogy az "ez mennyire király"-érzés elkezd halványulni, de biztos, hogy hosszabb használat után a kép valamivel árnyaltabbá válik. Jó példa erre az említett célbadobálós, célbalövős, akadályokat kerülgetős játékok, amikről elég nehéz elképzelni, hogy hónapok után is kedvem lenne elővenni őket.

Hiányosságkat emlegetni a Gear VR kapcsán kicsit amúgy igazságtalan, hiszen ezek javarészt nem abból fakadnak, hogy a Samsung nem tudna jobb szemüveget csinálni, hanem hogy alapvetően egy telefonhoz készült (ráádásul pofátlanul olcsó) cuccról van szó, ami azért erősen behatárolja a lehetőségeket. Ettől függetlenül még van néhány dolog, amiben nem ártana fejlődni, mégpedig a következők:

  • Kontroller: a virtuális valóságon belüli navigációra momentán csak a fejünket és a sisak oldalán található érintőgombokat tudjuk használni, ami a célbalövésnél egy fokkal komplexebb játékok irányítására már nem igazán jó megoldás. Ez mondjuk hamarosan meg fog oldódni, ugyanis a Samsung már dolgozik egy kontrolleren, ami elvileg még az idén megjelenik.

  • Melegedés: a virtuális valóság erősen próbára teszi a telefon képességeit, ami folyamatos használat mellett elég rövid idő alatt túlmelegszik, ilyenkor pedig kénytelenek vagyunk egy időre lerakni a sisakot, hacsak nem akarunk gyönyörű állóképeket nézegetni. Hosszútávon ez lehet talán a Gear VR legnagyobb hátránya, hiszen hiába lenne képes az éppen a napokban megjelenő Galaxy S7 a mostaninál lényegesen jobb grafikájú és összetettebb játékok futtatására is, ha a túlmelegedés miatt folyton ki kell lépnünk belőle.
  • Felbontás: a Samsung Galaxy S6 2560x1440 képpontos felbontású QHD kijelzője momentán az egyik legjobb, de a szemenkénti 1280x1440-es felbontás még mindig kevés ahhoz, hogy ne lássuk valamennyire pixelesnek a nagyítólencsék által felnagyított képet. A probléma végleges megoldásához szerintünk minimum 8K-s kijelzőre (és persze ennek megfelelő brutális hardverre) lenne szükség, amitől még hosszú évekre vagyunk.
  • Mozgásérzékelés: sokat levon az élményből, hogy hiába 3D-s körülöttünk a világ, ha mi magunk csak két dimnezióban tudunk mozogni, azaz a szemüveg csak azt érzékeli, ha oldalra vagy fel-le mozgatjuk a fejünket, azt viszont már nem, ha előre vagy hátra. Így például közelebb sem tudunk hajolni a dolgokhoz a virtuális valóságban, hogy jobban szemügyre vegyük őket, ami eléggé furcsa érzés egy ennyire valóságosnak ható környezetben.
  • Nagyobb látószög: a komolyabb szemüvegek 110-120 fokos látószögével szemben a Gear VR mindössze 96 fokos látószöget biztosít, ami azt jelenti, hogy a látómező két oldalán fekete csíkokat látunk. Ez a gyakorlatban közel sem annyira zavaró, mint amennyire elmondva annak tűnik, de azért mindenképpen hátrányt jelent.
  • Motion blur: szintén komoly elmaradásban van a Samsung az Oculus Rifthez vagy a HTC Vive-hoz képest a motion blur kiküszöbölésében, amit gyorsabb mozgásoknál a Gear VR-nál még rendszeresen érzékeltem. Ez akciódúsabb játékok közben elég gyorsan előhozhatja az izzadással és rosszulléttel járó mozgásbetegséget olyan embereknél, akik nincsenek hozzászokva a virtuális valósághoz, igaz, néhány nap akklimatizálódás után általában magától meg is szűnik a probléma.

Mindezen hiányosságok ellenére a Gear VR a jelenlegi állapotában is az egyik legszórakoztatóbb dolog, amit a pénzedért kaphatsz, az pedig csak ráadás, hogy nem is kell érte sokat perkálni. Akinek van Galaxy S6/S6 Edge/S6 Edge+/Note 5 készüléke, azoknak az ára miatt teljesen no bainer kategória, ha pedig éppen mostanában gondolkozol egy csúcskategóriás telefon beszerzésén, akkor a Gear VR nagyon erősen a Samsung-telefonok felé billenti a mérleg nyelvét más gyártókkal szemben.

Nem tudjuk eldönteni, hogy ezek a repülőgépek azért merültek a feledés homályába, mert annyira csúnyák, vagy azért tűnnek csúnyának, mert soha nem terjedtek el igazán. Az viszont biztos, hogy valamikor a levegőbe emelkedtek, ami egyiket-másikat elnézve már önmagában is hatalmas teljesítmény.

Blohm & Voss BV 141

Ha egy repülőgépet a németek terveztek, ráadásul a második világháború alatt, arra még akkor is érdemes odafigyelni, ha első ránézésre (sőt, második és harmadik ránézésre is) nevetségesen néz ki. Bár a BV 141 alapján az a benyomás alakulhat ki bennünk, hogy a Blohm & Voss főmérnöke kizárólag részegen volt hajlandó tervezőasztal mögé ülni, az aszimmetrikus test valójában nagyon is forradalminak számított, csak ez sajnos nem győzte meg a Luftwaffe vezetőit, akik inkább egy másik felderítőgépnek szavaztak bizalmat.

Miles M.39B Libellula

Lehet-e világháborút nyerni egy olyan bombázóval, amit tök komolyan Libellulának neveztek el? Ezt már sosem tudjuk meg, ugyanis a szitakötőfajról elnevezett nagy sebességű bombázó hiába felelt meg a brit hadsereg által támasztott követelményeknek, ők végül inkább kihátráltak az ötlet mögül. Talán azután, hogy meglátták.

Douglas X–3 Stiletto

Azt ígérni, hogy a repülőgéped 3400 km/h-val fog száguldani, aztán a hangsebességet sem elérni igazi epic fail, ennek ellenére a jellegzetes olasz tőrről elnevezett Stiletto mégis úttörőnek számít a maga nemében, hiszen több, később általánosan elterjedt technikai megoldást (pl. titán használata) is ennél a gépnél alkalmaztak először.

De Lackner HZ–1 Aerocycle

Helikopteren utazni mókás, nem? Akkor most azt képzeld el, hogy nem beleülsz, hanem másfél kilométer magasban, két veszettül pörgő rotor felett próbálsz meg egyensúlyozni a tetején. Még mindig mókás? Az amerikai hadsereg mindenesetre meglátta benne a lehetőséget, hogy a katonákat egy húsdaráló fölé állítsa, aminek az lett volna az előnye, hogy a légibicajt elméletben egy öt éves gyerek is el tudta volna vezetni. Ez nem így lett, így tizenkét megépült példány, és a rotorok összeakadásából fakadó jó néhány lezuhanás után 1954-ben inkább leállították a projektet.

Aerodyne

Egy hatalmas repülő légcsavar, amely teljesen távirányítású és egy helyből is fel tud szállni. A '70-es évek Bundeswehrjének döntéshozói biztosan az utolsók között álltak be a sorba, amikor a humorérzéket osztották, ha ennek a projektnek nem szavaztak bizalmat.

Lun-osztályú ekranoplán

Bezzeg a kiváló humorérzékükről híres oroszok 1987-től ezzel a hatalmas határfelület-repülőgéppel ijesztették halálra azt, aki a Fekete-tenger közelébe tévedt, bár ők ezt nem viccnek szánták. Annyira nem, hogy az ekranoplán hátára hat rakétavetőt is szereltek, így a vízfelszín felett néhány méterrel röpködő szörnyeteg P270 Moskit rakétákkal üdvözölhette a tengerparti nyaralást tervező idegen hadseregeket és zokniszandálos német turistákat.

Williams X-Jet

Avagy a "repülő pulpitus". A pilóta gyakorlatilag egy sugárhajtóműben álldogált, aminek megvolt az az előnye, hogy elméletben akár 100 km/h-val is lehetett vele repülni. A meglepő, hogy a dolog nem csak papíron működött, de a hadsereg végül úgy döntött, hogy nekik a helikopterek jobban adják, így elkaszálták a projektet.

921-V Flettner Plane

Minden idők egyik legzavarbaejtőbb repülőgépe, amely a felhajtóerő helyett a Magnus-effektust használta ki, hogy a levegőbe emelkedjen. Azaz hogy használta volna, ugyanis arról megoszlanak a vélemények, hogy ez (mármint a levegőbe emelkedés) sikerült-e neki valaha is. A rendhagyó technológia egyben azt is eredményezte, hogy a gép csak víz fölött tudott repülni, és bár a Föld 71 százaléka azért elég tekintélyes terület, sajnos a legjobb részek éppen a maradék 29 százalékán találhatók.

Nem tudjuk eldönteni, hogy a páncélozott golyó, a csavarkerekű harckocsi vagy az emeletes tank a furcsább, ezért inkább megmutatjuk mindet.

UHAC

A szilárd habból készült, uszonyszerű lapátokkal közlekedő UHAC egy tank-hajó, vagyis vízen és szárazföldön egyaránt tökéletesen közlekedik, amivel heves ajakbiggyesztést idéz elő az ellenség körében. A végleges verzió 25 méter hosszú és 10 méter széles lesz, és akár 200 tonnányi rakományt vagy katonát tud partra dobni bárhol a világon, ahol van vízpart. Az biztos, hogy nem kerülnénk az útjába.

Zil–2906 és 4904

Nyugodtan pályázhatna a valaha készült legbrutálisabb jármű címére, pedig a látszattal ellentétben nem a kapitalisták pürésítése volt a feladata, hanem a Szibériában landoló űrhajósok pürésítése visszajuttatása a civilizációba. A '72-ben épült nagyobb Zil4904-est már hadicélokra is használták volna, de ezt még az oroszok sem gondolták teljesen komolyan, és néhány prototípus után leállították a gyártást.

Cár-harckocsi

Egy hatalmas motorizált bicikli, ágyúval - így lehetne röviden összefoglalni a Cár-harckocsit, amely az első világháború sztárja lehetett volna, ha túl kicsi hátsó kerekei miatt az első teszten menthetetlenül bele nem ragad a sárba. A kétszer 240 lóerős Maybach motor nem volt elég erős, hogy megmozdítsa, így a háború végéig ott is hagyták, majd szétszedték, és megpróbálták gyorsan elfelejteni ezt a borzalmas ötletet.

Motor Scout

Frederick Simms sok városi bringás álmát valósította meg 1989-ben, amikor megépítette a Motor Scoutot, vagyis az első páncélozott, Maxim géppuskával felszerelt, benzinmotoros járművet. A páncélozott a gyakorlatban a vezető elé szerelt lapot jelentette. Hát nem éppen egy Tigris tank, de a haditechnikai jelentősége elvitathatatlan.

Progrev-T

Szovjet-Oroszországban mindig értettek hozzá, hogyan építsenek olyan járműveket, amelyek már puszta látványukkal elpusztítják a gyengébb idegzetű ellenségeket. Ennek egyik leggyönyörűbb példája ez a T34-es tank, amelyben a löveg helyére egy MiG15-ös vadászgép sugárhajtóművét szerelték. A feladata az lett volna, hogy megmutassa az aknáknak, hogy ki az úr a háznál, de miután ez annyira nem működött, inkább olajkutak oltására kezdték használni.

M15A harckocsi

Amikor az amerikaiak már nem bírták idegekkel, hogy az oroszok gépei sokkal badassebbek az övéiknél, akkor kínjukban megépítették az M15A harckocsit, ami nagyjából semmi másra nem volt jó, mint hogy az ellenség összeszarja magát, amikor meglátja. Nem látták meg, hiszen a teljesen értelmetlen projektet még a prototípus-fázisban leállították.

Kugelpanzer

Az oroszok által 1945-ben, Mandzsúriában megtalált páncélozott golyóról nem sokat lehet tudni, de a legvalószínűbb, hogy egy könnyű páncélzatú felderítő jármű volt egy kisebb, kétütemű motorral és géppuskával felszerelve, amelyben egy katona fért el. Összesen egy darab készült belőle, amely jelenleg a Kubinka harckocsi múzeumban tekinthető meg.

Rakétavetővel felszerelt robogó

Az aknavetővel felszerelt Vespa tutira hiányzott a Carmageddonból, nem hiányzott viszont az algériai háborúból, amelyben a franciák többek között nyolcszáz ilyen, bazookával felszerelt Vespával próbálták megakadályozni az afrikai ország függetlenedését. Sajnos a robogóval menet közben nem lehetett tüzelni, talán ez az oka annak, hogy a franciák '62-re elvesztették észak-afrikai gyarmatukat.

General Electric lépegető

Réges-régen egy nem olyan messzi galaxisban... a General Electric tényleg épített egy lépegetőt, ami megjelenésében leginkább a Csillagok háborúja AT-AT-inek kicsinyített mására hasonlított. A gép elvileg a nehéz terepen való utánpótlás szállítására nyújtott volna megoldást, de sajnos olyan irtózatosan hangos volt, hogy az ellenség kilométerekről meghallotta volna, ez pedig nagyjából meg is pecsételte a sorsát.