Bemutatták őket, és szinte mindent tudunk róluk, csak azt nem, hogy milyen vezetni. Mutatunk tizenöt vadonatúj modellt, ami 2019-ben érkezik a kereskedésekbe, és alig várjuk, hogy a kormányuk mögé ülhessünk.

Audi e-tron

Az Audinál bizonyára tűkön ülve várják, hogy végre megérkezzenek az e-tron első példányai, hiszen ez lesz a márka első teljesen elektromos autója. A manapság divatos crossover formát két elektromotor hajtja összesen 408 lóerő teljesítménnyel, és

ha ez nem lenne elég érdekes, az e-tron kapja meg elsőként a kamerával helyettesített visszapillantó tükröket.

Nála jobban talán csak a sportosabb formájú e-tron GT érkezését várjuk.

Olvass róla még:

Belépett az elektromos crossoverek közé az Audi e-tron is

Mindent elmondunk a Tesla legújabb ellenfeléről.

BMW 3-as sorozat

A formája teljesen új, de nemcsak ezért érdekes a 3-as sorozat idén érkező új kiadása, hanem azért is, mert a BMW szerint még jobb lesz vezetni.

A jobb aerodinamika, a tökéletes súlyelosztás és az aktív futómű mellett a hátsókerék-hajtás is gondoskodik róla,

és persze a motorok, amelyek közül a 374 lóerős és 500 Nm nyomatékú hathengeres lesz a legizgalmasabb. Ha a zöld vonal jön be inkább, akkor 252 lóerős plug-in hibrid változata is lesz az új 3-asnak.

Olvass róla még:

Mindent elmondunk a BMW új 3-as sorozatáról

A párizsi autószalon legjobban várt újdonsága a 3-as BMW.

BMW Z4

Még egy BMW, de nagyon jó okunk van rá, hogy felvegyük a listára, hiszen az új Z4 a vezetés élvezetét hirdeti. A kétüléses roadster legújabb generációja ismét vászontetős lett, a formájáról pedig inkább döntsd el magad, hogy tetszik-e, mindenesetre a műszaki tartalom ellen nem lehet kifogásod.

Az M40i-ben háromliteres sorhatos hajtja a hátsó kerekeket 340 lóerővel, és 4,6 másodperc alatt gyorsul százra. Jól hangzik!

Olvass róla még:

Visszakapta a ponyvatetejét az új Z4-es BMW

Pebble Beachen már bemutatták a csúcsváltozatot.

DS 3 Crossback

A legendás DS neve a Citroën prémiummárkájaként él tovább, és be kell látnod, hogy a sportosan vezethető, vagány kis DS 3 elég jól sikerült.

Az utódja már praktikusabb ötajtós, de még mindig városálló méretű crossover, aminek a rombuszmintás utasterére nem mondhatod, hogy nem elég egyedi.

A kínálat kisautós motorokkal indul, de amit igazán várunk, az a tisztán elektromos E-Tense lesz, 136 lóerővel, 50 kilowattórás akkuval és 300 kilométeres hatótávval.

Olvass róla még:

Prémium crossover lett az új DS 3 Crossback

Stílusos részletekkel jön a DS 3 Crossback.

Jaguar I-Pace

Sosem gondoltuk volna, hogy a Jaguar egyszer tisztán elektromos hajtású autót fog gyártani, de az I-Pace iránti lelkesedés igazolta a döntésüket.

Az újdonság a crossoverek közé érkezett, de áramvonalasabb a többinél, és a műszerfala is tele van high-tech megoldásokkal. 400 lóerős hajtáslánca öt másodpercen belül gyorsítja százra, 90 kilowattórás akkuja 480 kilométerre viszi el egy feltöltéssel, a felszereltsége pedig tényleg hiánytalan.

Olvass róla még:

A Jaguar adja a Tesla első igazi ellenfelét

Bemutatkozott az új I-Pace gyártásra kész változata.

Kia ProCeed

Mostanra tudjuk, hogy az új Ceed nemcsak ésszerű választás, hanem vezetni is jó, és hamarosan már kétféle kombit is választhatsz belőle.

A hagyományos puttonyos mellé érkezik a ProCeed, egy kupéformájú családi autó, ami egyszerre lehet vonzó és praktikus.

A legjobban a GT változatát várhatjuk, amit 1,6 literes, turbós benzinmotorral szerelnek, 205 lóerő pedig bőven elég lesz a lendületes kirándulásokhoz.

Olvass róla még:

A Kiánál már kupés formájú kombi is van, a ProCeed

A shooting brake sem csak luxusautó lehet.

Lexus UX

Jó ideje nem kell bizonyítania a Lexusnak, hogy a csendes és hatékony hibridek közt az élen jár, és már szabadidő-autóból is bőven van a kínálatában. A régóta ismert RX alá néhány éve érkezett meg az atletikus NX, most pedig itt a kompakt méretű UX, amivel a városban is egyszerű lesz forgolódni.

A formája éppen olyan ütős, mint a többi Lexusnak, a 178 lóerős hibrid pedig tökéletes választásnak tűnik, ha le akarod rázni a városi forgalom stresszét.

Olvass róla még:

Kompakt crossovert kínál már a Lexus is

A létező legdivatosabb kategóriába érkezik a Lexus UX.

Mazda3

A Mazda3-at eddig is a legszebb kompaktok közé soroltuk, és a legújabb generációja még tovább megy, a formája tanulmányautósan feltűnő lett, az utastér igényessége pedig felveheti a versenyt a prémiumautókéval.

A japán márkánál eddig is a vezetés élménye köré építették az autókat, és az új 3-as sem lesz kivétel ez alól,

amiről a vadonatúj fejlesztésű, a benzinesek és a dízelek előnyeit egyesítő 181 lóerős motorja is gondoskodik.

Olvass róla még:

Valóra váltja a tanulmányautó formáját az új Mazda3

Rabul ejtő külsővel jön a japánok új kompaktja.

Mercedes-Benz EQC

Szinte az Audival és a Jaguarral egyszerre jön ki a Mercedes-Benz is a tisztán elektromos crossoverrel. A közepes méretűnek szánt, de azért jókora EQC

a riválisokhoz hasonlóan 408 lóerős lesz, de a gyártója leszögezte, hogy nem gyorsulásban, hanem kényelemben fogja felülmúlni a többieket.

80 kilowattórás akkumulátorával 400 kilométert megy el két feltöltés között, és nem sokkal később 110-es akkuval is kapható lesz.

Olvass róla még:

Bemutatták az elektromos autók Mercedesét, itt az EQC

408 lóerővel és legalább 400 kilométeres hatótávval jön.

Peugeot 508 SW

Nagyon odatette magát a Peugeot, a legújabb 508-at nem is a hagyományos középkategóriások, hanem a kupéformájú prémiumautók közé sorolja.

A limuzinról már tudjuk, hogy vezetni is remek, és idén megérkezik a kombi, ami ahhoz hasonlóan gyönyörű lett. Az SW csomagtere 530 literes, a motorja GT változatban 225 lóerős, és hamarosan plug-in hibrid is lesz belőle, szintén 225 lóerővel, akár összkerékhajtással, és 40-50 kilométeres elektromos hatótávval.

Olvass róla még:

A legdögösebb kombik közé lépett az új Peugeot 508 SW

Keret nélküli ablakok lesznek a vagány francia kombin.

Porsche 911

Varga Péter dizájner munkája nyomán fantasztikusan néz ki a vadonatúj 911-es, ami az év egyik legjobban várt újdonsága lesz.

Az izmosabb formájú, modern, mégis hagyományőrző Porsche már az elsőként bemutatott Carrera S változatban is elég izgalmasnak ígérkezik,

hiszen a turbós, hathengeres bokszermotorja 450 lóerős, amivel 3,7 másodpercnél több idő nem kell neki, hogy százra gyorsuljon. Mire kipróbáljuk, már kabrió is lesz belőle.

Olvass róla még:

Modern klasszikus lett a vadonatúj Porsche 911

Leleplezték az ikonikus sportkocsi új generációját.

Škoda Scala

Nem vehet mindenki Porschét, és a Škoda újdonsága remek ajánlatnak ígérkezik a családi autók között. A cseh márkánál belátták, hogy a Rapid nem volt túl megnyerő, ezért jóval mutatósabbra rajzolták az utódját, ami a Scala nevet kapta. A 4,36 méter hosszú ötajtós a 467 literes csomagterével, temérdek praktikus ötletével és modern extráival

házon belüli konkurense lehet még a Golfnak is, aminek egyébként szintén megismerjük az utódját idén.

Olvass róla még:

Tesla Model 3

Oké, a Tesla már 2017-ben megmutatta a kisebbik típusát, a Model 3-at mégis az idei év újdonságai közé sorolhatjuk, mert

nekünk egészen mostanáig türelmesen kellett várnunk, az amerikai vevők kiszolgálása után az európai forgalmazása csak idén kezdődik.

Az egyetlen hatalmas érintőképernyőből álló műszerfalával, akár 4,5 másodperces százra gyorsulásával és 500 kilométeres hatótávjával alig várjuk, hogy kipróbáljuk.

Olvass róla még:

Kiderült, mire képes a legerősebb Tesla Model 3

Gyorsabbnak ígérik a BMW M3-nál is.

Toyota Supra

Nem tudott volna ennél jobban felcsigázni minket az új Supra érkezésére a Toyota, hiszen álcázva már megmutatták, és sok részletet elárultak róla, de a hivatalos premiert csak idén tartják. A BMW-vel közösen fejlesztett sportautóba háromliteres, soros hathengeres motor kerül legalább 300 lóerővel, ami öt másodpercen belül gyorsítja százra.

Ha nem is lesz teljesen japán, abban biztosak vagyunk, hogy a vezetése közben ez cseppet sem fog érdekelni.

Olvass róla még:

Jobb képeken már aligha láthatnád a bemutató előtt álló új Toyota Suprát

Egy héten belül leleplezik az új Suprát, addig ezek a legjobb fotók róla.

Volkswagen ID Neo

Az ábécésorrendben és időrendben is a végére marad a Volkswagen újdonsága, amit még idén bemutatnak, de vezetni már lehet, hogy csak jövőre fogjuk. A wolfsburgi márka azt ígéri, hogy az ID modellcsalád első tagja, amit egyszerűen csak Neo néven emlegetnek, felforgatja majd a hagyományos autók piacát.

A Golf-méretű autót az alapoktól kezdve elektromos hajtásúnak tervezték, és kíváncsian várjuk, hogy tényleg az autózás jövőjét hozza-e.

Olvass róla még:

Már a tesztköröket futja a jövő elektromos hajtású Volkswagenje

2020-tól kapható, elmondjuk, mit lehet tudni róla.

 

Te melyiket várod a legjobban?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában