Ausztráliában egy tolvaj egy Audi R8-at kötött el, hogy aztán ámokfutásba kezdjen vele, de mivel nem volt túl okos, hamarosan tönkretette az autót.

Már az is elég hajmeresztő lehetett az Audi R8 tulajdonosának, amikor ellopták az autóját, de hamarosan az is kiderült, hogy mit művelt vele a tolvaj. A felvételen látható 49 éves férfi rendes ámokfutásba kezdett a szuperautóval, lakott területen gyorshajtott, záróvonalon előzött és a stoptáblákat is figyelmen kívül hagyta.

Az R8-hoz nem igazán értett, ezért gyakran egyesben ragadt a váltó, és a felniket is odaverte.

Az emberünket még csak nem is üldözték, csak ki akarta próbálni az Audit, amit út közben az ismerőseinek is megmutatott, és mivel nem volt elég körültekintő, ezért az egész kalandját rögzítette az autóban lévő fedélzeti kamera – ezt az eszköz többször is hangosan a tudtára adta.

Az ámokfutás közben sikerült kitörnie az R8 hátsó kerekét, amit maga mögött húzva széles keréknyomot hagyott az aszfalton,

ez segített a rendőröknek a felderítésben. A leharcolt Audit egy kertben akarta elrejteni, de a kapu túl szűk volt neki, ezért ott még inkább tönkretette az autót, amiben összesen 100 ezer dollárnyi kár keletkezett.

A tolvajt három nappal később elfogták, autólopással, jogosítvány nélküli, felelőtlen vezetéssel és betöréssel is gyanúsítják, balesetet szerencsére nem okozott, de a fedélzeti kameránál jobb bizonyítékot aligha találhattak volna ellene.

Ez is érdekelhet:

Gyönyörű büntetést kapott a leszorítósdit játszó Audi R8 vezetője

Magának főzte, jó étvágyat hozzá! Ja, és még annyi, hogy MUHAHA!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Sacco, a legszebb Mercedesek atyja

Nem fog több taxit gyártani a Mercedes, pedig évtizedekig profin csinálták

Estélyre és földbirtokra ugyanazzal a kombival – Mercedes-Benz E 300 de All-Terrain-teszt

További cikkeink a témában