Közel egymillió eurós kárt okozott egy német férfi azzal, hogy több mint 600 autót karcolt össze pár hónap alatt három német városban.

Nehéz megérteni, mi visz rá valakit arra, hogy szándékosan rongálja más autójának a fényezését, és most egy olyan hobbikarcolót vonnak felelősségre, aki nagyban játszott, és több mint hatszáz autót tett tönkre három hónap alatt még 2018-ban. A gyanúsított a németországi Schweinfurt, Würzburg és Veitshöchheim városokban rongált meg egy csavarral kocsikat.

Az eset hetekig lefoglalta a helyi rendőrséget, amely különleges egységet is létrehozott az elkövető kézre kerítésére. A 26 éves férfi végül úgy bukott le, hogy egyik hajnalban egy lakó felfigyelt a jellegzetes csikorgó hangra. A bizonyítékok összeszedése után a héten kezdődött a férfi pere a bíróságon. Az eseteket egyenként kell bizonyítani, ezért 24 tárgyalási napot tűztek ki.

Az ügyészség eredetileg 1700 autó megrongálásával és 2,3 millió eurós kár okozásával vádolta a gyanúsítottat,

de végül csak 642 esetben sikerült tisztázni a körülményeket. A kár mértéke így is döbbenetes, 930 ezer euró, ami 308 millió forintnak felel meg.

Még 2016-ban hallottunk egy 35 éves osztrák nőről, aki már több mint ezer autót karcolt meg, és a hatóságok ugyan kézre kerítették, de nem tudnak mit tenni vele, mivel a szakemberek a mentális állapota miatt beszámíthatatlannak minősítették.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés