A Ferrari szerint Kanada után Ausztriában is elvettek egy győzelmet a csapattól, fellebbezni azért nem fog.

Csak a futam leintése után 3 órával vált hivatalossá az Osztrák Nagydíj végeredménye, miután a sportfelügylőknek alaposan ki kellett vizsgálni a 69. körben történt Verstappen-Leclerc incidenst, ami a futamgyőzelemről döntött. A Red Bull hollandjának erősen véleményes előzését végül szabályosnak találták, így megtarthatta győzelmét.

A Ferrari csalódott az FIA következetlenségében, Vettel kanadai büntetése után ugyanis most is hasonló ítéletet várt volna Verstappennel szemben:

„Még mindig úgy gondoljuk, hogy ez egy rossz döntés. Ez a mi véleményünk. Hisszük, hogy ez nem Charles hibája volt, ütközés történt és letolták a pályáról. Úgy véljük, ezeket a szabályok el lehet fogadni vagy sem, de ugyanazok a szabályok, amelyeket a múltban is alkalmaztak. (...) Tiszteletben tartjuk a bírák döntését, ők így döntöttünk, nekünk pedig ezt el kell fogadnunk.”

Mattia Binotto csapatfőnök ugyanakkor azt is elmondta, hogy Kanadával ellentétben most nem harcolnak tovább az igazukért:

„Van lehetőség a fellebbezésre, (...) de úgy határoztunk, nem tesszük meg, mert szerintünk ez így jobb a sportágnak.”

Itt minden létező szögből megnézheted az esetet:

Formula 1 on Twitter

That* pass - from every angle #AustrianGP #F1 https://t.co/alDXTbLsNO

Itt pedig a véleményedre vagyunk kíváncsiak:

Szerinted büntetést ér Verstappen előzése?

A tét nagy, a futamgyőzelem múlik rajta. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre, szavazz!

(Forrás: Sky Sports, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Dízeles fogyasztás, dízeles hatótáv egy plug-in hibrid kombiban – BYD Seal 6 DM-i Touring-teszt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés