Kemény szavak.

Elindult az új idény (amit már egy futam után halottnak is nyilvánítottak), ennek ellenére még mindig téma, hogy a Haas tavaly év végén két Forma–1-es szezon után elköszönt Mick Schumachertől, ami azt is jelentette, hogy a legenda fia ülés nélkül maradt 2023-ra – a Mercedes tartalékpilótája lett, míg a helyére Nico Hülkenberg tért vissza a nyugdíjból.

Az istálló oldaláról nézve érthető a döntés, hiszen a fiatal német nem hozta a tőle várt/remélt eredményeket, miközben autótöréseivel még súlyos anyagi terhet is rótt az amerikai csapatra, ami ugye a költségvetési plafon miatt igencsak neccessé tette a helyzetet a Haas számára – persze vannak, akik a másik oldalon állnak, ők azt mondják, hogy nem kapott kellő támogatást és elég időt a bizonyításra.

Schumacher politikai okok miatt nem maradhatott az F1-ben

Egy csapat konkrétan le akarta igazolni Mick Schumachert, de mégsem tehette meg.

Akárhogy is van, Günther Steiner csapatfőnököt még a mai napig megkapja a kérdést, hogy miért nem hosszabbított Schumacherrel, legutóbb például azt válaszolt, hogy...

„Két éve volt. Nem értük el a kitűzött céljainkat, ezért változtatnom kellett. A döglött lovat már hiába ütik.”

A kemény szavairól ismert Steiner hozzátette, hogy természetesen soha nem könnyű közölni egy versenyzővel, hogy kész, számára ennyi volt a csapatnál, de ez is a munkája része.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Bekövetkezett a legrosszabb dolog a Ferrarinál

Értetlenül állnak a történtek előtt.

A Red Bull megvádolta az Aston Martint, hogy lemásolta az autójukat

Volt már olyan is, hogy rózsaszín Mercedesként emlegették az Aston Martint, pontosabban a jogelődjét, a Racing Pointot, ez most a zöld Red Bull lenne?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában