Egy-két csapattal nagyot fordult a világ a Forma–1 új korszakának beköszöntével.

A tavalyi katasztrofális (nullapontos) szezon után idén a Haas két futamot követően már 12 pontot is szerzett, amivel az ötödik helyen áll a konstruktőrök között. Persze még nagyon az idény elején járunk, de az azért már most is jól látható, hogy az amerikai istállónak kifizetődött, hogy beáldozta a 2021-es szezont az F1 új korszakát hozó 2022-es idényért.

A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon az egy év kihagyás után, az orosz–ukrán háború miatt menesztett orosz Nyikita Mazepin helyén visszatérő Kevin Magnussen rögtön az 5. helyen végzett, amivel 10 pontot hozott a csapatnak, majd Szaúd-Arábiában – ahol a Haas csak egy autóval tudott kiállni Mick Schumacher brutális autótörése miatt – a dán újabb két pontot szállított.

Günther Steiner csapatfőnök szerint Magnussen akár előrébb is végezhetett volna a dzsiddai futamon – és így több pontot gyűjthetett volna magának és a Haasnak –, de a biztonsági autós fázis „a legkellemetlenebb pillanatban érkezett” számunkra. Amikor Steinert megkérdezték, hogy csalódott-e a kilencedik hellyel, ő azt válaszolta, hogy...

„Mindig csalódás, hiszen mindig a maximumot akarjuk kihozni a helyzetekből, de persze nem lehetünk túl mohók. Tavaly még mindenkit megdugtam volna paddockban két pontért. Jó most ebben a helyzetben lenni.”

UPDATE: A WTF1 szerint Günther Steiner igazából azt mondta, hogy „tavaly mindenkit megöleltem volna paddockban két pontért”, vagyis a „would have fucked” helyett „would have hugged” hangzott el, csak a német-olasz akcentus miatt lehetett félreérteni – ITT meg tudod hallgatni. Igazából tök mindegy, nem? Mindenesetre a Haas-csapatfőnök azért nem megy a szomszédba egy-egy ízesebb megfogalmazásért.

(Fotó: Haas F1 Team)

Ez is érdekelhet:

Az FIA elismerte, hogy hibás döntés született a Hamilton vesztét okozó Abu-dzabi Nagydíjon

Szándékos csalás nem történt, csak emberi hibát vétett az azóta már kirúgott versenyigazgató.

George Russell: Seggfejként viselkedtem, egy kontrollt vesztett idióta voltam

Az megvan, amikor George Russell majdnem elvesztette az akkor még meg sem kapott mercedeses ülését?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában