Újabb modellel bővíti a kínálatát a McLaren, és az újdonság nem illeszkedik egyetlen sorozatba sem, ezért új nevet találtak ki neki. Nem lesz nehéz megjegyezni, hiszen a jövő héten bemutatkozó típust egyszerűen GT-nek fogják hívni.

Úgy tűnik, hogy a McLarennél magukra találtak, ami a névadást illeti. Amikor ismét autógyártásba fogtak, akkor a Formula–1-es autókéhoz hasonló nevet adtak az első új modellnek, de gyorsan kiderült, hogy az MP4-12C túl bonyolult egy sportkocsihoz, nehéz megjegyezni, és kimondani is túl hosszú. A modellt először 12C-re keresztelték át, az utána következő újdonságokat pedig egyszerűen a teljesítményükről nevezték el, mint az 570S, 675LT vagy 720S.

Ott voltak persze a különleges modellek, amelyek egyedi nevet kaptak, ilyen a hibrid szuperautó P1, az áramvonalas Speedtail, vagy éppen a jól hangzó Senna. A McLarennél ezzel a legelső közúti autójuk hagyományához tértek vissza, amit F1-nek neveztek, és ehhez hasonlóan egyszerű lesz a legújabb típus neve is.

Most bejelentették, hogy az újdonságot egyszerűen GT-nek fogják hívni, és jövő héten, május 15-én leplezik le.

A GT természetesen azt jelenti, hogy Grand Tourer, hiszen ez egy igazi túrakocsi lesz a McLaren kínálatában, amit nagy távok kényelmes és gyors megtételére terveztek. Az álcázott példányt már meg is mutatták, és nem kell sokat várnunk arra sem, hogy teljesen leleplezzék.

A McLaren túrakocsija már úton van, hamarosan bemutatják

Nagy távok gyors és kényelmes megtételére tervezték.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve