A McLaren kifejtette, hogy minden valószínűséggel nem jut már hely jövőre a 36 éves Jenson Buttonnek a csapatban, ugyanis helyette inkább lehetőséget adnának a 24 éves belga Stoffel Vandoornénak.

Buttonnek ugyanis lejár a szerződése az év végén, és a csapat minden valószínűséggel fiatalítana egyet a felálláson, ráadásul Vandoorne az egyik legjobban keresett leigazolatlan pilóta, akiért más csapatok is szívesen bejelentkeznének.

A McLaren elnöke, Ron Dennis szerint Vandoorne már a McLaren-Honda indulásakor is benne volt a tervekben.

„Minden más csapat, aki szeretné őt, annak várnia kell, mert egy jó ideig szeretnénk alkalmazni őt.”

Fernando Alonsónak még 2017 végéig van szerződése a McLarennel, úgyhogy a brit és a belga között fog eldőlni a McLaren második ülésének a sorsa. Dennis nem szeretne még arról beszélni, hogy 2017-ben milyen felállással kezdik az évet, de azt elmondta, hogy Vandoorne nem eladó.

A jelenlegi GP2-es címvédő beugrott Alonso helyett a múlt bahreini futamon, és jobb időmérős eredményt ért el, mint Button és pontot is tudott szerezni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés