A Force India és a McLaren versenyzője is a Forma–1 közelében marad.

A Mercedes bejelentette, hogy a 2019-es idényben Esteban Ocon lesz a csapat teszt- és tartalékpilótája, Stoffel Vandoorne pedig a szimulátoros tesztversenyzője

 – ez pedig azt jelenti, hogy Toto Wolffék egyszerre két, ülés nélkül maradó pilótát is megmentettek az F1-búcsútól.

  • Oconnak egyébként azért kell elhagynia a Force Indiát az idény végén, mert a williamses Lance Stroll édesapja felvásárolta azt, és fiának szán egy helyet, mert abban több a lehetőség (=siker). Az is felmerült, hogy a francia esetleg helyet cserél Stroll-lal, de Robert Kubica tündérmesébe illő visszatérésével már mindkét Williams-ülés elkelt. Ennek pedig a mercedeses Bottas annyira nem örülhet, mert beigazolódni látszik egy-két dolog:
  • Vandoorne-nak pedig sokkal egyszerűbb ok miatt kell távozni, a McLaren szerint egyszerűen nem elég jó pilóta, a wokingiak úgy gondolják, hogy a következpő idényben Carlos Sainz Jr. és a hatalmas tehetségnek tartott Lando Norris is többet lesz képes kihozni az autókból, mint a belga. És szomorú, de nem csak a McLaren szerint a nem ő a legélesebb kés a fiókban:

Fájdalmas oltást kapott a McLaren pilótája

Vandoorne ezt nem teszi ki az ablakba.

Eközben meg...

(Fotó: soymotor.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve