Spoiler: egyik sem a Red Bull.
2026-ban kezdetét veszi a Formula–1 új korszaka, ugyanis jelentős technikai szabályváltozások lépnek életbe, amik alapjaiban rendezhetik át az erőviszonyokat. Az egykori F1-es versenystratéga, Bernie Collins szerint az idén tizenegy csapatosra duzzadó mezőnyben két istálló fog a bajnoki címért küzdeni egymással:
„Mindannyian úgy gondoljuk, hogy a Mercedes motorja lesz a legjobb jövőre, de ne feledjük, hogy ez a motor a McLarenben is ott lesz. Ebből kiindulva szerintem Mercedes–McLaren-csata lesz a nagy ütközet jövőre.”
A szakértő szerint a McLaren 2025-ös teljesítménye alapján nincs egyértelmű jel, hogy a Mercedes föléjük nőne, mint mondja: „nincs semmi, ami azt mutatná, hogy a Mercedes biztosan a McLaren fölött áll, ha megnézzük a McLaren autójának formáját”.
Collins szerint ugyanakkor az is kulcsfontosságú, hogy mindkét csapatnál két olyan pilóta van, akik minden edzésen keményen hajtják egymást, hiszen „két versenyző, akik folyamatosan nyomás alatt tartják egymást, elengedhetetlen egy autó fejlesztéséhez és az új szabályrendszerhez való alkalmazkodáshoz. Ez pedig sokat segíthet mind a Mercedesnek, mind a McLarennek”.
A Mercedes az új szezonban George Russell és Kimi Antonelli párosával folytatja, míg a McLaren továbbra is Lando Norrisszal és Oscar Piastrival fog versenyezni.
(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: