Nem elég, hogy önmagában is sokat ér a Koenigsegg Agera RS két utolsó példánya, még saját nevet is kaptak, hogy aztán évek-évtizedek múlva jelentős összegért cseréljenek gazdát, ha egyáltalán kikerülnek a gyűjtők garázsából.

Az Agera volt a Koenigsegg leghosszabb ideig gyártott modellsorozata, hiszen 2010-ben mutatták be, és csak most készült el a két utolsó példánya. Ezzel a típussal váltott kompresszorról turbótöltésre a gyártó, és ezzel érte el az 1360 lóerős, azaz egy megawattos teljesítményt. Mellesleg pedig egy sor rekordot is döntöttek vele, a legutóbb például 400 km/órára gyorsulásban és fékezésben, majd pedig a 447 km/órás végsebesség elérésével.

Most azonban véget ér az Agera korszaka, legyártották a két utolsó példányt is a Final Edition sorozatból, amelyek saját nevet is kaptak, a Thor és Väder pedig elég sokat sejtető elnevezés. A két szuperautó csak az apró részletekben különbözik, a Thor például kétszínű fényezést kapott a szénszálas elemekre, míg a Väder karbon karosszériáját arany kontúrok emelik ki. Mindkét autón megnövelték a légterelő szárnyakat.

Már nem kell sokat várnunk az Agera utódjára sem, a Koenigsegg azt ígéri, hogy 2019 márciusában, a genfi autószalonon leplezik le az autót.

Nézd meg ezt is:

Nézd meg belülről, ahogyan 458 km/órával száguld a Koenigsegg Agera RS

Sebességrekord-döntés közben nézheted meg az 1360 lóerős szuperautót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés