Alain Prost négyszeres Forma–1-es világbajnok nem lát különösebb esélyt arra, hogy a Renault erőforrásokkal szenvedő csapatok még ebben az idényben lépést tehetnek előre, szerinte erre 2016-ig várniuk kell.

A Renault-motorok folyamatos meghibásodása miatt igencsak kellemetlen helyzetbe került a Red Bull-os Daniel Ricciardo és Daniil Kvyat, hiszen már a negyedik, vagyis az utolsó felhasználható erőforrásoknál járnak a fiúk öt futam után, és még 19 hátravan.

Alain Prost, aki a Renault nagykövete elmondta, hogy nem kell aggódni, lesz itt fejlődés, bár nem hiszi ő sem, hogy ez a közeljövőben valósulhat meg:

„Talán ebben az évben még nem lesz számottevő előrelépés, de jövőre már mindenképpen megoldódnak a problémák.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban kicsit pozitívabb, habár szerinte sem fog semmi változni a nyári szünetig:

„A csapat szemszögéből nyilván az lenne a legjobb, ha a problémák minél hamarabb megoldódnának. Gondolom, a Renault is nagyon frusztrált a megbízhatatlansági problémák miatt, de valószínűleg csak az év második felében lesznek képesek ezeket orvosolni. Mi magunk pedig egy teljesen kellemetlen helyzetben vagyunk, mintha a senki földjén lennénk, hiszen deficitesek vagyunk erőforrások tekintetében.”

Annak ellenére, hogy mióta bevezették az 1.6 literes V6-os turbómotorokat, a Renault már nem képes annyira megbízható erőforrásokat készíteni, de Prost nem gondolja, hogy a gyártó veszítene az imidzséből.

„Nyilván nem tesz jót, de nem is hiszem, hogy nagymértékben ártana a márkának. Ez gyakran megtörténik a motorsportban, egyszer csak dominálsz, majd ezt a dominanciát elveszíted. El kell ezt fogadni, mindenkivel megesik. De az új szabályok merőben eltérőek voltak, és mi még a világbajnokságra koncentráltunk. És ne feledjük el, hogy az autó teljesítménye nemcsak a motortól függ, hanem a komplett felfüggesztéstől. Nézzük csak meg, milyen jól mennek a Toro Rossonál a fiúk.”

Kíváncsian várjuk, mire lesz a következő futamon, a Monacói Nagydíjon. Neked van már tipped?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés