Városi-elővárosi autónak vagy nyugis nagyon vidéki villanyautónak és persze car-sharing kocsinak lehet jó a villany-Dákó.

Végre megjöttek a hivatalos műszaki adatok, a hazai induló ár és pár életszerű kép a Dacia Springről! Az elektromos kis crossoverről már korábban is lehetett sejteni, hogy nem lesz autóskártya-bajnok a villanyautók között, hiszen Kínában már jó ideje lehet kapni műszaki ikertestvérét, Renault City K-ZE néven. Így hát nem is lepődtünk meg az alábbi számokon:

  • 33 kW, azaz 45 lóerő, de ECO módban csak 31 lóerő
  • 125 Nm-nyi nyomaték
  • 125 km/h, ECO módban 100 km/h végsebesség
  • Méretek: 3,73 x 1,62 x 1,51 m, a kocsi 14 centivel hosszabb a Twingónál
  • Maximális egyenáramú töltési teljesítmény: 30 kW

Ami viszont sokak számára bizonyára képes ellensúlyozni a fenti szerény számokat, az a kocsi ára és akkumulátorának mérete, ezzel összefüggésben az egy töltéssel elérhető hatótávolsága:

  • Az előrendelési akcióban lefoglalt első 100 példány 6,5 millió forintba, állami támogatással 3,99 millió forintba kerül
  • A 26,8 kWh-s akkumulátorral WLTP ciklus szerint 225, városi üzemben 295 km a megtehető távolság egy töltéssel.

Bár az előrendelés során az első 100 darabos készlet rendkívül gyorsan gazdára talált, a Dacia Hungária tovább folytatja az előrendelési akciót. Aki biztosítani akarja, hogy mielőbb megkapja az autót, annak érdemes regisztrálni; ez továbbra is kötelezettségmentes a vásárlók számára! Az alapmodell felszereltsége tartalmazza majd a mindennapi használat során szükséges alapvető technológiákat és vezetéssegítő rendszereket, számos extrát pedig a fejlett konnektivitás, az Android Auto és Apple CarPlay kapcsolat lehetősége tesz feleslegessé.

A töltési idő 80%-ra DC gyorstöltéssel kevesebb, mint egy óra, 7,4 kW-tal 5 óra, 3,7 kW-tal 8,5 óra, a Renault-féle villanyautóknál rendszeresített „vésztöltővel” otthoni konnektorról 14 óra. A Spring csomagtere 300 literes, de később lesz furgonváltozat is, 800 literes raktérrel és 325 kg-os hasznos terhelhetőséggel.

Ez is érdekelhet:

Nem csak cuki és érdekes, autónak is nagyszerű a Honda e

A képernyőkkel és a videós tükrökkel is jól el lehet szórakozni, de a teszt fénypontja mégiscsak az volt, amikor véletlenül megtaláltam a menetstabilizáló virtuális kikapcsológombját valahol a menü mélyén.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Kényelmes tempónál is könnyen történhet hatautós baleset az autópályán

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés