Érdekes teóriával álltak elő Fernando Alonso meglepő átigazolásával kapcsolatban.

Miután Sebastian Vettel bejelentette idény végi visszavonulását a Magyar Nagydíj versenyhétvégéjén, az Aston Martin néhány nappal később már meg is nevezte a négyszeres világbajnok utódját Fernando Alonso személyében, aki több évre szóló szerződés keretében csatlakozik az istállóhoz a szezon végeztével. A 41 éves spanyol bejelentése még jelenlegi csapatát, az Alpine-t is sokkolta (szerintük a kétszeres világbajnok átverte őket) – hát még az, ami utána történt:

De vissza Alonsohoz és az Aston Martinhoz. Ez az átigazolás egyben azt is jelenti, hogy a spanyolt 2007 óta először láthatjuk majd Mercedes-motoros istállónál versenyezni, ez a tény pedig egy érdekes, inkább egészen vad gondolatmenetet indított el a Sky Sports riportere, Ted Kravitz fejében:

„Fernando azóta nem vezetett Mercedes-motoros autót, hogy 15 évvel ezelőtt először elhagyta a McLarent. Ehhez egészen biztosan kellett Toto Wolff (a Mercedes csapatfőnöke – a szerk.) jóváhagyása is, amit nyilvánvalóan meg is történt. Nevetséges azt gondolni, hogy a Mercedes csak azért akarja a kötelékeiben tudni Fernandót, hogy lássa, milyen?

Ha esetleg Lewis bármilyen okból kifolyólag a visszavonulás mellett döntene és szükségük lenne egy világbajnokra George Russell mellé, akkor nem lenne rossz, ha a Mercedesnek lenne némi rálátása arra, milyen Fernando, akár még 41 évesen is. Azt gondolhatnánk, hogy ez eléggé valószínűtlen, de pontosan ez a bejelentés bizonyítja, hogy az F1-ben bármi megtörténhet.”

A hétszeres világbajnok Hamilton szerződése egyébként a 2023-as idény végéig szól, egyelőre még nem tudni, mi lesz vele utána, viszont 2024-ben Alonso már 43 éves lesz.

(Forrás: planetf1.com, fotó: formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Ilyen lenne, ha Olaszország legnagyobb autógyártója is beszállna az F1-be

A Fiat közvetve végül is jelen van a Forma–1-ben, de mi lenne, ha még ennél is jobban belekeveredne a királykategóriába? Megmutatjuk.

Lewis Hamilton megnevezte legkeményebb ellenfelét

Nem Sebastian Vettel és nem is Max Verstappen nevét mondta, ugyanakkor a választása így sem meglepő.

Rendesen büntet, ahogy az F1-pilóták kinéznének, ha kamionsofőrök lennének

Ezekben a képekben aztán nincsen köszönet. Sergio Pérez például inkább hasonlít egy drogkartell fejére.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés