Kortalan eleganciát és a Ferrarihoz méltó sportosságot sugároz a Roma Spider, melynek 1:8-as méretarányú változatában akár az íróasztalon is lehet gyönyörködni.

Luxusautókat és régi versenygépeket is készít minőségi modellautókkal foglalkozó Amalgam Collection, akik most a Ferrari Roma Spidert készítették el 1:8-as méretarányban, nyitható ajtókkal és levehető vászontetővel.

6,5 millió forintos áron kínálják a közel 60 centiméter hosszú Roma Spidert, melyből csak 199 darabot készítenek.

Nem bízták a véletlenre a színkombinációt, az Amalgam Collection kabrió Ferrarija éppen azt az összeállítást viseli, mint az autó bemutatóján. Tökéletesen áll neki a Celeste Trevi nevű halványkék metál fényezés és a szürkével párosított fekete utastér. Gyönyörűek az olyan ezüst kiegészítők, mint a felnik és a négy kipufogóvég.

Több mint háromezer munkaóra van a modell fejlesztésében, az elkészítéséhez pedig háromszáz munkaóra szükséges. Hogy a lehető leginkább realisztikus legyen, ezért 3D szkennerrel és CAD programokkal tervezik meg a formát, melyben bőven vannak fotomaratott elemek és CNC megmunkálású fémalkatrészek.

Tárt karokkal fogadják az Amalgamnál azokat is, akik a saját autójuk kicsinyített változatára vágynak, a Ferrari Roma Spider modelljéből is elkészítik az egyedi kívánságoknak megfelelő verziót. Ebben az esetben azonban az árazás is épp olyan személyre szabott, mint a modell.

Ez is érdekelhet:

Fotózás a világ legdrágább autójával

Oké, van benne egy kis csavar. Tényleg kicsi.

Ennél olcsóbban tuti nem lesz Bentley Bacalarod

Tenyérnyi méretű, mégis vérbeli Bentley a Bacalar modellautó, mely töredékébe kerül az igazinak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.