Nem mondható újnak a Nissan sportautójának jelenlegi generációja sem, hiszen már 2007 óta gyártásban van, most mégis a legendás elődjét idéző retró stílusú külsőt adtak neki, ami meglepően jól mutat rajta.

Még csak a látványtervek készültek el arról a Nissan GT-R-ről, ami az előző Skyline GT-R stíluselemeit kapta meg, de a készítői elszántak, hogy kisebb sorozatot gyártsanak belőle. A képek alapján pedig az Artisan GT-R-nek mindene megvan a sikerhez, hiszen a naprakész technikát kombinálja a rajongók által imádott ikonikus dizájnnal.

A terveket Roman Miah dizájner készítette a Skyline GT-R felújításával, Nasir és Ibrahim Choudery pedig fantáziát láttak benne, és megalapították az Artisan Vehicle Designt. A képeken látható autó már nem egy régi Skyline GT-R felújításával, hanem egy új GT-R teljes átalakításával született úgy, hogy szinte minden karosszériaelemét és a lámpákat is kicserélték.

A vásárlók választhatnak a Track és Ultimate változat közül, ahol a 3,8 literes biturbó V6-os motor teljesítményét 800, illetve 1000 lóerőre növelik,

az aerodinamika is különböző a két modellen. Az Artisan Vehicle Design összesen 36 példány építését tervezi, és nem olcsón, a hírek szerint 460 ezer euró körüli összeget kérnek majd az autóért.

Ez is érdekelhet:

Sokadszorra is megújult, és most többet változott a Nissan GT-R

Godzilla nem adja fel, továbbra is gyártásban marad.

Az eredetinél is jobb lett ez a Nissan Skyline GT-R

Amikor Japánban hozzálátnak, hogy jobbá tegyék az eredetit.

Ikonikus színekben jön a Nissan GT-R limitált szériája

Nem is tudjuk eldönteni, melyik színben tetszik jobban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
33% Igen, de csalódás volt.
17% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés