A németeknek annyira megtetszett az 560 lóerős Lamborghini motorral szerelt Italdesign Giugiaro Parcour tanulmány, hogy Nanuk néven elkészítették a saját változatukat.

Az Audi tulajdonképpen einstandolta a tanulmányautót a tulajdonában lévő Italdesign Giugiarótól, a formatervet viszont a hűtőrács kivételével nagyrészt megtartották.  Bár elvileg a motor is maradhatott volna (a Lamborghini szintén a németek tulajdonában van), az Audi jobbnak látta lecserélni, így a Nanukba a Gallardo blokkjánál egy hajszállal gyengébb, 544 lóerős és 1000 Nm nyomatékú ötliteres, V10-es TDI motor került.

A motorcsere miatt a Nanuk elődjénél két tizedmásodperccel lassabban, 3,8 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig 320-ról 305 km/h-ra csökkent, de az autó 1900 kilogrammos tömegéhez képest ezek az számok még mindig egészen kiemelkedőnek számítanak (bár a kéttonnás szuper-Merci még ezt is simán tudná überelni).

Ahogy egy tanulmányautónál elvárható, az Audi néhány egészen érdekes ötletet is kipróbált a Nanukban, amelynek hasmagassága három fokozatban állítható, a hátsó kerekek pedig kanyarodásnál a sebesség függvényében fordulnak a fordulás irányával ellentétes vagy azonos irányba, így alacsony sebességnél csökken a kanyarodási ív, nagyobb tempónál pedig nő az autó stabilitása.

A kocsiból nem maradhatott ki a hétfokozatú S-tronic duplakuplungos váltó és a Quattro összkerékhajtás sem, ezenkívül az autóba szénszálas kerámia féktárcsákat és adaptív légrugós felfüggesztést is szereltek, elektronikusan vezérelt lengéscsillapítóval.

Az egyelőre nem derült ki, hogy az Audi tervezi-e a Frankfurti Autószalonon bemutatott tanulmányautó sorozatgyártását, mindenesetre biztosan több esély van rá, mint a Parcour esetében volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés