Vajon sikerülhet?

Ahogy azt már lehet tudni, 2021-től az Aston Martinná alakuló Racing Pointnál folytatja pályafutását Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok Sergio Pérezt túrta ki, vagyis jövőre Lance Stroll csapattársa lesz.

Az istálló, pontosabban annak technikai igazgatója, Andy Green elmondta, mit várnak, mire számítanak Vetteltől:

„Többszörös világbajnokként Sebastian új munkamódszert hoz magával, olyat, amilyennel még korábban nem találkoztunk. Nekünk pedig pontosan erre van szükségünk, egy olyan pilótára, aki már megcsinálta és most meg tudja mutatni, hogy mi kell ahhoz, hogy elkezdjünk versenyeket és világbajnoki címet nyerni. Ő ezt fogja magával hozni.”

Green ugyanakkor elismerte, hogy most Vettel nincs teljesen rendben fejben, amivel kicsit a varázsát is elvesztette, ugyanakkor az Aston Martin az egyik legjobb abban, hogy rendbe szedje a pilótákat, így a németet is.

„Mi is hasznosak lehetünk Seb számára, (...) őszintén gondolom, hogy ez lesz a helyzet.”

Eközben...

A Honda ledobta az atombombát: kiszáll az F1-ből

Megszívta a Red Bull és az AlphaTauri is. Veszélybe került mindkét istálló F1-es szerepvállalása.

(Forrás: Autosport, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés