Bartosz Ostałowski mindannyiunk számára példát mutathat, hiszen bár elvesztette mindkét karját, mégis Guinness-világrekordot állított be, amikor BMW-jével szédítő tempóban driftelt még 2022-ben.

A kétezres évek közepén a lengyel Bartosz Ostałowski egy balesetben elvesztette mindkét karját, de nem adta fel, hogy valóra váltsa az álmát. Mindene a drift, és az autóját olyan bámulatosan tudja táncoltatni a lábával, hogy a lengyel és az európai bajnokságokban az épek mezőnyében is megállja a helyét.

Bartek elszántsága oda vezetett, hogy Guinness-világrekordot állított fel, amikor 231,66 km/órával driftelt a BMW-jével.

A manőverhez 277 km/órára gyorsított fel a lengyelországi Piła repterének kifutópályáján, ami két kilométer hosszú és hatvan méter széles, ezért elég biztonságosnak bizonyult a nagysebességű rekordkísérlethez.

Az autója sem mindennapi, az E92-es BMW-jének eredeti motorja helyére ugyanis egy amerikai 7 literes V8-as került,

ami 1000 lóerőre és 1280 Nm-re képes, a váltója ZF-féle nyolcfokozatú automata. Bartek ezzel a cseppet sem veszélytelen mutatványával egyébként nemcsak a lábbal kormányzók közt, de abszolút értelemben is a leggyorsabb lengyel drifter lett.

Ez is érdekelhet:

Nem gondoltad volna, hogy Škodával döntenek drift-világrekordot

Neked menne ilyen hosszan kitartani a driftet?

Megdőlt a leggyorsabb autós tolatás Guinness-rekordja

Te mennyivel mentél már hátramenetben?

Kínai elektromos autó döntötte meg a leggyorsabb driftelés rekordját

Két Guinness-rekordot is behúzott a Volvo testvérmárkája.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés