Az egyik Ferrari-pilóta örökölte meg Max Verstappen pole pozícióját Belgiumban.

Max Verstappen zárta az élen a Belga Nagydíj harmadik, azaz az utolsó szabadedzését. A holland azonban abban a tudatban vághatott neki az időmérőnek, hogy a motorcsere miatt tízhelyes rajtbüntetés vár rá.

A címvédő holland nagyon simán, hatalmas fölénnyel megnyerte a spái kvalifikációt, ami azt jelentette, hogy a 11. helyről rajtolhat el vasárnap.

Verstappen hátrasorolása miatt Charles Leclerc rajtolhat az élről, mellőle pedig a másik Red Bull-os, Sergio Pérez indulhat majd – a mexikói ezzel talán kissé javított a helyzetén. A második sort Lewis Hamilton és Lando Norris vitte el.

Verstappen pályafutása során 41. alkalommal futotta meg a legjobb köridőt időmérőn, Leclerc-nek pedig ez a 25. pole pozíciója.

A Belga Nagydíj időmérőjének végeredménye:

A futam – magyar idő szerint – vasárnap 15:00-kor rajtol el, a Duna TV élőben közvetíti.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Így nézne ki a Formula–1 „olimpiai éremtáblázata”

Az egyik nemzet igencsak dominálna az F1-es éremtáblázaton.

Megvan Esteban Ocon új csapata

Az Alpine-től távozik ugyan, de marad az F1-ben Esteban Ocon.

Komoly büntetés vár Verstappenre a hétvégi Belga Nagydíjon

Legalább a büntetés letöltésére az egyik arra legalkalmasabb pályán kerül sor.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
37% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés