Veszélybe kerül a Forma–1-es csapatvezetők függetlensége.

A Red Bull-tulajdonos Dietrich Mateschitz októberi halálát követően Oliver Mintzlaff lett a cég egyik fejese, ő felelős többek között az RB sportprojektjeiért, vagyis a Forma–1-es csapatért is, ahol fogadtatása közel sem örömteli.

Ennek oka állítólag az, hogy míg Mateschitztől gyakorlatilag szabad kezet kapott az osztrák istálló tanácsadója, Helmut Marko és Christian Horner csapatfőnök, addig Mintzlaff szeretné szűkíteni a mozgásterüket, úgy hírlik, azért szeretné szorosabban fogni a gyeplőt, mert

Marko egyébként a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon úgy nyilatkozott, hogy „ha már nem tetszik a légkört, semmi gond: az egyik napról a másikra távozok”.

(Forrás: Crash.net, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Vettel a Red Bull vezetőjeként térhet vissza az F1-be

„Két csapatunk is van, mi nyitottak vagyunk.”

Nem látott kínosabb jelenetet az F1 Chris Horner és az FIA-elnök szócsatájánál

Mindez ráadásul az FIA díjátadó gáláján esett meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve