Ötvenkilenc év után tér vissza a Bentley garázsába az az 1965-ben gyártott T-sorozat, mely a vállalat első igazán modern luxusautója volt.

Hosszú évtizedeken át merült feledésbe a Bentley legelső T-sorozatú autója, melyet az 1965-ös párizsi Salon de l’Auto kiállításon mutattak be, aztán újságokban szerepelt, végül pedig egy raktárba került, ahol lassú pusztulásnak indult. Amikor rátaláltak, akkor a karosszéria már sok helyen megviselt volt és a komplett belseje hiányzott. Mostanra azonban újra régi fényében ragyog.

Nem véletlenül hasonlít annyira a Bentley T-sorozata a Rolls Royce Silver Shadow-ra, ekkoriban a két márka még egy vállalat volt.

Hiába nőttek hatalmasra ezek a luxusautók, az elavult alvázas konstrukció miatt a térkínálat és az utazási élmény meg sem közelítette az olcsóbb, de modernebb autók színvonalát. Éppen ezért döntöttek úgy az ötvenes évek végén, hogy egy kisebb méretű, de önhordó karosszériás modellt fejlesztenek, amiből végül a Bentley T-sorozata is lett. Minden irányban kisebb lett, mint a korábbi S3-as, az utastere és a csomagtartója mégis tágasabb lett. Mind a négy kerék mögött független futóműve miatt pedig a vezethetősége egy teljesen másik univerzum.

Meglepő módon a fellelési állapotban lévő Bentley-ben a 6,23 literes, szívó V8-as motor és a hajtás többi eleme is csak kisebb felújításra szorult. A lehető legtöbb eredeti alkatrész megőrzésére törekedtek, ezért a hidraulikus elemeket és a fékkört felújították. Mind közül azonban a beltér és a fa borítású műszerfal volt a legnagyobb kihívás, hiszen itt volt legégetőbb a hiány az autóban.

Gyakran csiszoltak a konstrukción, ezért mindenképpen korban azonos donorra volt szükség a Bentley felújításához.

Nem könnyű egy olyan 1965-ös évjáratú luxuslimuzint találni, ami feláldozható, de az első T-sorozatú autót végül egy Silver Shadow mentette meg. Számos apró elemet és az utasteret is a Rolls-Royce-ból mentették át. Éppen ezért néhol felfedezhető az RR logó, mint például a biztonsági övek csatjain. A kilakatolt és újrafényezett ezüst karosszériába az korábbi feljegyzéseken szereplő kék helyett egy szürke bőrbelsőt készítettek, melynek fa elemei is tökéletesek.

1965-ben egy ilyen autót 5425 angol fontért mértek, a Rolls-Royce Silver Shadow nagyjából 50 fonttal került többe. A több mint 220 lóerős Bentley 10,9 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 185 km/óra a végsebessége, ami a hatvanas évek közepén több mint tisztességes volt egy kényelmes luxusautótól.

Ez is érdekelhet:

A nyugatnémet jólét szele – BMW 2000 CS

Olyan az 1966-os BMW 2000 CS, mintt egy igazi modell, tehát megosztó az arca, de gyönyörű az alakja.

Villamosok helyett csodálatos veterán autók állnak ebben a berlini remízben

Ez nem egy múzeum, a Classic Remise valójában egy stílusos raktár veterán autóknak.

A luxuslimuzinok királya

Teszten az 1995-ös Mercedes-Benz S 280.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sosem volt ekkora hatótávja a Tesla Model 3-nak, mint most

Kortalanul szép ez az 1987-es Honda Legend Coupé

Mesterséges intelligenciát is használt az új kampányához a Suzuki

További cikkeink a témában