Villamosok helyett csodálatos veterán autók állnak ebben a berlini remízben

Azonnal kiszúrtam a kőkerítés takarásában álló piros Porsche 911-est, aztán a fa lombja mögött magasodó remíz épületét is, ami előtt már régen nem villamosok várakoznak, hanem rengeteg veterán autó parkol. A berlini Classic Remise nem egy klasszikus múzeum, de a tömött sorokban álló különleges autókkal és a nyitott műhelyekkel nagyszerű látványosság.

Berlin történelme a második világháború után meglehetősen szürreálisan alakult, hiszen épp úgy kettéosztották, mint Németországot. A kétféle politikai berendezkedésnek pedig évtizedek után is nyoma maradt a semmiből újjáépített városban. Ezért lehet az, hogy a nyugati részen fekvő Classic Remise épületében nem villamosok állnak, hanem értékes veteránok és ritka sportautók. Az egészben pedig az a legjobb, hogy bárki betérhet és megcsodálhatja az ordító zöld Lancia Stratostól a Bugatti EB110-es négy turbóval megfújt V12-es motorjáig az összes csodát.

Ez nem egy kiállítás, hanem egy stílusos raktár, az autók folyamatosan mozognak az egykori villamos kocsiszín körül.

Mivel Nyugat-Németországban a hatvanas évek környékén inkább megszűntették vagy rövidítették a villamos vonalakat, ezért funkcióját vesztette a remíz épülete, melyet 1899-ben kezdtek el felhúzni és a húszas években bővítették ki. Ez sem úszta meg sérülés nélkül a háborút, helyenként még mindig láthatóak a mennyezeten azok a pontok, ahol a bombák beérkeztek az épületbe. Sokáig hagyták sorsára a remízt, majd a kétezres évek elején a jelenlegi tulajdonosok veterán autók tárolására és szervizelésére alakították át, de nagyobb rendezvényeknek is bőven van hely a falak között.

Nyolcvannyolc autónak van hely a Classic Remise legnagyobb látványosságában, az üvegdobozokban, mely olyan, mintha a modellautóim állnának a vitrinben, csak itt igazi autók vannak a polcokon. Ezekhez a tárolókhoz csak a tulajdonosok férnek hozzá. Ha nincs több hely a Porsche 911 Carrera RS-ednek vagy a Ferrari SF90-esednek a temperált garázsodban, mert mondjuk nincs temperált garázsod, akkor ez egy ideális megoldás. Ne legyenek illúzióid, egy ilyen hely nem annyi, mint egy budapesti mélygarázs bérleti díja, sokkal inkább a hajók kikötőhelyének árához van közel.

Nem a tárolás az egyetlen funkciója a Classic Remise-nek, több különböző márkákra specializálódott szerviz is működik itt, valamint olyan kereskedők, akik nem engedhetik meg maguknak a murvás placcot, mert azon furcsán mutatna a Bugatti Veyron. Restaurálással foglalkozó műhelyek, veteránokhoz passzoló ruházattal foglalkozó üzlet, étterem és modellbolt is van itt. Szóval nagyon könnyű sok pénzt költeni, ha van miből.

Porosodó aranybarna metál Citroën DS-t néz egy kettes Golf és egy 100-as Audi, mögötte pedig egy szürke Ford Escort RS Turbo figyel. Én viszont a Maserati 430-as felé veszem az irányt, szinte észre sem veszem, hogy milyen társaságban álldogál a kocsiszín sarkánál. Távolról sem a legértékesebb veterán ez a tuningolt E30-as BMW-nek kinéző (van néhány közös alkatrészük is a lemezek alatt) négyajtós Maserati, de a balsorsú biturbó korszak elvtelen rajongója vagyok mióta letapostam egy ördögi Shamal gázpedálját életem legjobb munkanapján. Pontosan attól a pillanattól fogva vágyom piszkosul egy ilyen V6-os Maserati életörömére.

Nem lehet véletlen, hogy a Lancia Delta HF Integrale úgy pózol az olasz autókkal tömött műhelyben, mint egy magabiztos szupermodell.

Itt egy oválablakos Volkswagen Bogár, ott egy elegáns W108-as Mercedes kerekei lógnak a levegőben, de egyik műhely sem néz ki olyan kívánatos helynek, mint az, ahol a piros Delta kigyúrt karosszériája csillog a magas ablakokon beáradó délelőtti napfényben. Épp úgy Giorgetto Giugiaro rajzolta ezt is, mint a Volkswagen Golfot.

Ennek is kerek lámpái vannak, vastagabb hátsó tetőoszlopa, de minden vonala pont annyival másabb, hogy csak hevesen gesztikulálva lehet imádni. Ez csak a kezdet, mert a Lancia Delta nemcsak egy csinos kompakt, hanem egy legenda is, mert a HF Intergale turbós négyhengerese és az összkerékhajtás valójában azért került alá, hogy a raliban ütőképes legyen. Az utcai változat bőven több mint 200 lóerős és nem kell neki 6 másodperc sem ahhoz, hogy álló helyzetből 100 km/órára ugorjon.

Tökéletes bizonyítékot találtam a Classic Remise-ben arra is, hogy valóban nem kell feltétlenül drága veterán az öreg autó élményéhez. Igazán csodálatos az űrhajónak kinéző Citroën SM vagy az első generációs BMW M5, melynek hengerenkénti pillangószelepes sorhatosa egyszerre műszaki csemege és esztétikai magasság. De vannak itt olyan autók is, mint a Peugeot 205 Lacoste, mely fehér színnel és zöld szőnyegezéssel kitűnik a szokványos francia kisautók sorából vagy az X100-as Jaguar XK kupé, amik egyelőre még megfizethető hobbiautók. A 300 SL Roadster árcédulája mellett legalábbis egész biztos mikroszkópikussá törpülnek.

Nem tudtam mást, csak hitetlenkedni, amikor az üvegkalitkák felső polcán megláttam a két Lancia Stratost. A középmotoros sportautót Marcello Gandini rajzolta, a motorja pedig a Ferraritól származó Dino V6-os, az utcai változatban 190 lóerő, a versenyautóban pedig több mint 300 ló vitte a nem egészen 2,2 méteres tengelytávú és nagyjából 900 kilogrammos autót. Ilyesmivel gyorsan menni nagy bátorság, az biztos.

Nagy adag önuralom kell egy igazi benzinvérűnek ahhoz, hogy ne ugrándozzon az autók között visongva.

Mivel ebben az analóg világban sokszor többet tudnak a könyvek, mint az internet, ezért a műhelyekben és az irodákban rengeteg olvasnivaló van az asztalokon és a polcokon. Régi és ritka típusok javításához a korabeli szakirodalom a legnagyobb segítség, ha valamiben elakadna a szerelő, így ezek több szempontból is kincset érnek.

Egyre népszerűbbek a korszakhoz stimmelő kiegészítők, és itt nem a hátsó ablakban bólogató kutyákról van szó. Az egyik bordó Honda Accord hátsó kartámaszán ott figyelt a kilencvenes évek elejéről származó, hordozható Motorola International 1000 telefon. A büszke matricával az ablakban ez menőbb, mint bármelyik friss iPhone.

Berlinben bőven van látványosság a fal fennmaradt darabjain és a satnya Checkpoint Charlie-n túl is. Akinek a Deutsches Technikmuseum végeláthatatlanul nagy, de kell egy kis autós desszert a történelem mellé, annak ideális a Classic Remise.

Mindig más autók állnak a kocsiszínben és a műhelyek csápos emelőin, ezért érdemes visszatérni a berlini Classic Remise-be. Az üveg mögötti autókat leszámítva ráadásul ezeket kordon nélkül lehet megcsodálni, belépődíj sincs, sem szigorú teremőrök, de attól még itt is érvényes az a szabály, hogy mindent a szemnek és semmit a kéznek.