Amikor a legtöbben még a reggeli kávéjuk mellett ébredeznek, addig az autók már a parti sétányon várják a látogatókat, a tulajdonosok pedig autóápolási szerekkel és mikroszálas törlőkendőkkel felfegyverkezve kergetik le az utolsó porszemeket is a karosszériáról, hogy a lehető legszebb formában mutassák meg magukat a veteránok és youngtimerek a balatonfüredi Concours d’Elegance-on.

Minden évben eljön az a varázslatos hétvége, amik a gyűjtők előveszik a legtöbbször garázsban szunnyadó veteránokat és kigurulnak velük a Balaton partjára.

Rendre fantasztikus és sokszínű társaság gyűlik össze a magyar Concours d’Elegance-on, melyet a Comói-tónál lévő Concorso d’Eleganza Villa d’Este mintájára rendeznek meg már tizenegyedik éve Balatonfüreden. Idén sem maradtak ki klasszikus amerikai autók vagy az olasz gépek, de a hangsúly ezúttal a francia különlegességeken volt. Az esemény főtámogatója itthon is a BMW, ezért rendre felbukkantak a legújabb modellek és motorok is Bujtor István szobrával szemben.

Tagadhatatlanul hozza a 80-as évekre jellemző vonásokat, amitől akkora ikon lett a Testarossa, de igazán az élénk piros fényezéséről és a lovacskás logókról mutogatnak a Mondial T felé hevesen. Mert egy Ferrari kortalan látványosság, az olasz sportautó vonzó aurája miatt mindig megcsodálja valaki a már 1992-es gyártású 2+2 üléses kupét. Néhány éve még a Mondial jelentette a belépőt a Ferrarizásba, de mostanra az ínyencek választása. Mivel az utastér mögött keresztben áll a 300 lóerős V8-as motor, ezért az autó orrában van hely a menő bukólámpáknak és a pótkeréknek, a legvégén pedig egy kis csomagtartónak.

Formaterve a Pininfarinánál készült, a térvázra épülő acél és alumínium elemekből álló karosszéria pedig a Scagliettinél. Ekkoriban a Ferrari már távolról sem volt akkora bajban, a Mondial pedig kifejezetten sikeres modellnek számított, tizenhárom évnyi gyártás után több mint hatezer darab készült belőle. A Mondial T kupé ezek között is ritkaság, hiszen csak 858 példány gurult le a modenai szalagról.

Hasonlóan különleges gép az Ercole Spada rajzolta Alfa Romeo 155 Q4, mely tulajdonképpen egy álruhás Lancia Delta Integrale. Nagy váltás volt a 75-ös után a keresztmotoros és alapvetően elsőkerék-hajtású platform, de a 190 lovas és 290 Nm nyomatékú 2,0 literes turbómotor az összkerékhajtással egészen más hangulatot adott az Alfa Romeo szedánjának, mint a hosszmotoros elődje. Fehér felniken tökéletesen hozza az olasz vagányságot.

Léghűtéses farmotorja van, mégis innovatív autónak számított a Chevrolet Corvair, amit Ralph Nader könyve nyírt ki.

Ed Cole 1952-ben lett a Chevrolet főmérnöke, és nem akarta tétlenül nézni, ahogy a kisebb fogyasztású és megbízhatóan üzemelő import vackok elárasztják az amerikai utakat, ezért felvette a kesztyűt. A hatalmas cirkálókhoz képest kompakt méretű és egy rakás újítással tömött autót terveztek, melyet számtalan formában lehet gyártani. Így készült el négyajtós, kupé, kombi és kabrió, valamint platós karosszériával is a Corvair, melynek nem az orrában volt a V8-as motor, hanem a farában egy hathengeres bokszer.

Kezdetben a kanyarstabilizátor hiányát a guminyomás beállításával igyekeztek orvosolni, de az átlagos felhasználókat az ilyesmivel nem igazán lehet jobb belátásra bírni, ezért a lengőtengelyes hátsó futóművel szerelt Corvairekkel csúnya balesetek történtek. 1965-ben pedig megjelent Ralph Nader Unsafe at Any Speed (magyarul Veszélyes bármilyen sebességnél) című könyve, mely a Corvair példáján keresztül mutat rá arra, hogyan lesz a spórolás áldozata a biztonság. Ezek után hiába szereltek kanyarstabilizátort és kettős keresztlengőkaros futóművet a Chevrolet Corvair-be, nem sikerült tisztára mosni a nevét.

Közel hatméteres hosszával és bőven több mint kéttonnás súlyával nemcsak a szemet vonzza az égszínkék 1957-es Cadillac Sixty Special Fleetwood, hanem bizonyára saját gravitációs mezeje is van. Az autó színéhez passzoló utastere van, méghozzá Cadillac-hez illő kidolgozással. A panoráma szélvédő miatt remek a kilátás a vékony karimás kormány mögül, a középső tetőoszlop hiánya miatt pedig szinte lebeg a tető az utastere felett.

Stílusos kiegészítője a sötétkék, korlátos lökhárítós Volkswagen Bogárnak a fából készült síléc, közvetlen mögötte pedig egy Fiat 1500 áll, ahogy tovább szalad a szemem, megpillantom a cápaorrú BMW-ket és egy sötétzöld Citroën XM. Kimért vonalaival és decens ezüst fényezésével a 450 SEL 6.9 igazi Mercedes limuzin. Egyenes vonalaiból árad a német jólét és a fölényesség, amit leginkább az M100-as kódú, 286 lóerős V8 alapoz meg a gépháztető alatt. Megjelenésekor a 7,4 másodperces százas sprintjével és a 225 km/órás végsebességével a Mercedes-Benz 450 SEL 6.9 volt a világ leggyorsabb négyajtósa.

Legszívesebben a hófehér BMW M5-ös kulcsát vágnám zsebre, mert ebben a letisztult összeállításban igazi báránybőrbe bújt farkas az E34-es.

Hat éven át tartó fejlesztés után 1988-ban mutatták be a harmadik generációs 5-öst, aminél nehéz esszenciálisabb BMW-t találni. Dupla kereklámpás arca olyan határozott kiállású, hogy nem hagy kérdéseket, az arányai pedig tökéletesen megmutatják, hogy milyen egyszerű vonalakból lehet mennyire csodálatos hátsókerekes limuzint rajzolni. Ercole Spada és Claus Luthe talán mindenkinél jobban értettek az ízléssel meghúzott vonalakhoz a BMW formatervezői közül.

Hengerenkénti pillangószelepes sorhatos motorja van (S38), hozzá kézi váltó és hátsókerék-hajtás. Igazi sportlimuzin ez, mely egyben az utolsó M5-ös BMW, ami még kézi összeszereléssel készült. A festett karosszériákat a dingolfingi üzemből szállították végösszeszerelésre a BMW M GmbH-hoz Garchingba, ahol aztán két hét alatt el is készült a kezdetben 315 majd 340 lóerős 5-ös.

Le sem tudom venni a szemem róla, bizonyára a Concours d’Elegance fehér kalapban és mappával autókat vizslató zsűritagjait sem fogja hidegen hagyni a hófehér M5. Pedig ilyen társaságból nem könnyű kiemelkedni, hiszen itt áll a legendás E30 M3 és két 6-os is, melyek közül az egyik egy M635 CSi, a másik pedig egy Alpina B7 Turbo Coupé 1981-ből. Itt áll az a 2000 CS és Z3 M Coupé is, melyekkel volt szerencsém autózni az északi part kanyargós útjain, de ezekre majd visszatérünk később.

Apró modellautó parkol a Renault 11 Turbo műszerfalán, a V6-os Honda Legend Coupéba pedig az elegáns bézs bőrbelső miatt érdemes bepillantani. Az ilyen társaságban csak úgy pörögnek az információk a különböző évszámokkal, felszereltségekkel és gyári kiegészítőkkel, apró praktikákkal együtt. És ezt baromi jó hallgatni.

Ezek azok az események, amik után minden benzinvérű ábrándos tekintettel tölt órákat a különböző hirdetési oldalakat görgetve.

Nehéz elszakadni az érdekes autóktól, de nem árt egy fagyi mellett megvitatni, hogy melyik autó volna tökéletes egy hétvégi vezetéshez. A varacskos hangú Dodge Charger? A kézi váltó Jaguar XJ6? Esetleg a Tatra 603? Bármelyik! Éppen ezért olyan nagyszerű a balatonfüredi Concours d’Elegance, mert remek közösségi élmény, ami minden évben más izgalmakat és ritkaságokat tartogat. Az esemény fődíját 2024-ben egy 1963-as Facel Vega II nyerte, de szinte minden autó kapott elismerést.

Biztos vagyok benne, hogy ilyenkor még az is megkívánja az öreg autókkal járó kihívásokat, aki a legtöbbször csak a végtelen pénzt elnyelő nyűgöt látja ezekben. Mindegyik tartogat kihívásokat, de a veteránozás köré szerveződő közösség ereje éppen az ilyen eseményeken mutatja, hogy milyen jó életforma ez.

Ez is érdekelhet: