Még csak nemrég vezette be a Citroën az újszerű lépcsőshátú crossoverét, máris megkapta a Stellantis továbbfejlesztett elektromos hajtásláncát az ë-C4 X. Igaz, egyelőre csak feláras opcióként.

Újító szelleméről ismert a Citroën, ezért nem is annyira meglepő, hogy igazi ritkaságot vezettek be nemrég. A crossover stílusúra váltott C4-nek készült el a lépcsőshátú változata, és a C4 X érdekessége a formáján kívül az, hogy a benzines és dízelmotoros változatokon kívül teljesen elektromos hajtáslánccal is kapható.

A C4 X bevezetésekor a Stellantis már bejelentette a számos modelljében használt elektromos hajtáslánc továbbfejlesztett változatát, de a lépcsőshátú crossover még a régebbi technikát kapta meg, az újabb rendszer bevezetéséről nem árultak el részleteket. Csak pár hónapot kellett várni, és most megkapta az új hajtást a C4 X.

A Citroën egyelőre párhuzamosan kínálja a régi és az új elektromos rendszert.

A két belépő felszereltségi szinten marad a 136 lóerős elektromotor és az 50 kilowattórás akkumulátor, 360 kilométeres hatótávval, míg a csúcsmodellben 154 lóerőre nőtt a teljesítmény, az 54 kilowattórás akkumulátor pedig már 420 kilométeres hatótávot enged.

Európa több országában már csak az elektromos ë-C4 X-et vezette be a Citroën, de az igényeket felmérve most úgy döntöttek, hogy a 100 és 130 lóerős benzines, valamint a szintén 130 lóerős dízelmodellt is elérhetővé teszik több országban, ezzel a flottás és magánvevőknek is kínálnak egy olcsóbb alternatívát.

Ez is érdekelhet:

Elektromos, benzines, dízel: szabad a vásár a magyar piacon a Citroën C4 X-ből

Két dolog igazán meglepő az új Citroënben. Az egyik, ahogy a csomagtartója nyílik, a másik, hogy ezt a kocsit még meg lehet venni dízelmotorral is.

Crossover szedánt mutatott be a Citroën, itt a C4 X

Benzines, dízel és elektromos változata is lesz az új C4 X-nek.

Végre egy klasszikus Citroën, csak ez plug-in hibrid – C5 X-teszt

A legendás ősöket idéző kényelmet és bátorságot szerettük, a plug-in hibrid hajtásláncot kevésbé.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés