Lenyűgöző szupersportautó tanulmányát mutatta meg a General Motors, és ami még érdekesebb: Corvette a neve. A legendás sportkocsi következő generációját vetíti előre, de mégsem egészen ilyen lesz az új Corvette.

Az ötvenes évek óta sokféle formát öltött már a Corvette, aminek jelenleg a nyolcadik generációja kapható. 2020-ban jelent meg, szóval van még hátra egy kis ideje, de eljött az idő ahhoz is, hogy elkezdjenek gondolkodni az utódján. A General Motors most mutatott egy látványos koncepcióautót, amiből ugyan még nem lesz közvetlenül a Corvette utódja, de érdemes megnézni, mert egy pár részlete mégis valóra válhat.

A jelenlegi Corvette érdekessége volt, hogy középmotoros elrendezésre váltott, de az elődjéből ismert formavilágot megtartotta. A most mutatott koncepció ehhez képest teljesen más recept szerint készült. Mintha egy Le Mans-i versenyautó lenne, egészen más szintre emeli a Corvette felépítését.

Középmotoros sportkocsinak tűnik, de valójában elektromos hajtású, amivel még szélsőségesebb lehetett az aerodinamikája.
Nagyon széles, nagyon lapos, és érdekes részlete az első emblémától induló törésvonal,

ami a tetőn húzódik végig, és nemcsak az első, hanem a hátsó szélvédőt is kettéosztja, ezt egyértelműen a Corvette második generációja ihlette. A megoldás hasznos is, nincsenek ugyanis A-oszlopok, így a vezetőnek még jobb rálátása nyílik a kanyarok ideális ívére. Csak azért nem egészen praktikus, mert a felfelé nyíló ajtók együtt nyílnak a szélvédővel.

Mindez a General Motors londoni dizájnstúdiójának munkája, és nem az egyetlen Corvette koncepció, amit idén látni fogunk. Később a Los Angeles-i stúdió munkáját, egy másik tanulmányautót is megismerhetjük, és ezt követi a detroiti stúdió koncepciója, ami az előző kettő megoldásait egyesíti, és az lesz a kilencedik Corvette utódjának igazi előfutára.

Azt ígérik, hogy nem elektromos lesz, így a V8-as tovább élhet az új Corvette-ben.

Ez is érdekelhet:

Pokoli erő van a Chevrolet Corvette ZR1-ben

1079 lóerővel csap oda a Chevrolet Corvette ZR1, hogy megmutassa, milyen ütős sportautót tudnak az amerikaiak.

Minden idők leggyorsabb széria Corvette-je lett a hibrid

Az új Corvette E-Ray egyben az első összkerékhajtású Corvette is.

A legizmosabb V8-as szívómotorral jön az új Corvette Z06

Turbó nélkül ez a csúcs, amit valaha nagy sorozatban gyártott sportautóba építettek.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés