Nagy léptekkel halad a megújulás útján a Dacia, az új arculat bevezetése után egyszerre cserélték le az emblémát az összes autón. A sörnyitó a múlté, helyette DC-jelvény kerül a mostantól rendelt Daciákra.

2021-ben jelentette be a Dacia, hogy teljesen megújítja az arculatát, és az erre az alkalomra bemutatott Bigster tanulmányautóra már a márka új emblémája került. Az év során a Dacia honlapján, prospektusain is megjelent az új logó, elkezdtek megújulni a márkakereskedések is, most pedig eljött az ideje, hogy az autókon is emblémát cseréljenek.

A Dacia egyszerre mutatta be az összes modelljének megújult változatát,

azaz a Spring, a Sandero, a Sandero Stepway, a Logan, a Jogger és a Duster is most kapta meg az új arculatot. A sörnyitóra emlékeztető régi logó után stilizált DC-felirat került az autókra, aminek Dacia Link a neve, és a hűtőmaszk új mintájával együtt láncszemeket jelképez.

Az új embléma kerül a kerekek közepére is, de az autók hátuljára és a kormánykerékre a Dacia feliratot tették. A Dacia néhány helyen igazított is az autókon, például a Duster új, szögletes szellőzőnyílásokat kapott, minden modellben megújult az infotainment,

a képeken látható khaki fényezés és szürke betétek is újdonságnak számítanak.

A Dacia még a korábbi arculattal vezette be nemrég az akár hétüléses Joggert, ami ezúttal szintén megújult, ezért a korai, régi logós példányok igazi ritkaságnak számítanak majd.

A június 16-tól rendelt Daciák ugyanis már kivétel nélkül az új emblémát kapják meg,

ezek az autók várhatóan 2022 végére érkeznek meg a kereskedésekbe.

Ez is érdekelhet:

Életemben először tankoltam LPG-autógázt! Gázüzemű Dacia Jogger-teszt

A hétszemélyes Dacia Jogger gázüzemű változata nem más, mint egy megtestesült óriási négykerekű ár-érték-arány.

A Dusterben a modellfrissítés után is pont az a jó, ami előtte volt. – Dacia Duster 1.5 dCi-teszt

Tavaly minimális frissítésen esett át a Dacia Duster, de ha ezt nem tudom, észre se vettem volna, amíg a tesztautóval jártam-keltem.

Bigster néven egy nagyobb szabadidő-autóval készül a Dacia

A Duster nagytestvére lesz ez a dögös SUV.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve