Tizenöt évvel ezelőtt a BYD és a Daimler közösen alapították a Denza márkát, amiből aztán a német partner az utóbbi években fokozatosan kiszállt, a BYD pedig hamarosan a prémiummárkájaként hozza el az európai utakra.

Nagy reményekkel alapított közös vállalatot a BYD és a Daimler még 2010-ben. A Denza márkának 50-50 százalékban lett a tulajdonosa a két cég, és míg a BYD az akkumulátor és az elektromos hajtás fejlesztésén dolgozott, addig a Mercedes a prémium autók gyártásának 125 éves tapasztalatát vitte magával.

2012-ben leplezték le a Denza első modelljének koncepcióját, a sorozatgyártásra kész változat két évvel később készült el.

Nem tudta volna letagadni, hogy a korabeli Mercedes B-osztály alapjára épült, amelyből akkoriban szintén volt elektromos hajtású változat, de annál kevésbé harmonikus formát kapott a Denza autója.

Az első, még Mercedes-alapú modellnél sokkal jobban nézett ki a Denza X, amit tulajdonképpen most is kapni BYD Tang néven
Új korszakot kezdett a Denza, amikor bemutatta a nálunk nemrég bevezetett BYD Tang alapjára épülő második modelljét,

egy SUV-t, amit egy újabb crossover és egy kisbusz követett. A Mercedes közben fokozatosan szállt ki a közös üzletből, előbb 2021-ben 10 százalékra csökkentette a részesedését, majd 2024-ben teljesen kilépett.

A nálunk mostanában bevezetett BYD Sealion 7-tel épül közös alapokra a Denza N7
Az új Z9 GT lesz a Denza abszolút csúcsmodellje, közel ezer lóerős elektromos vagy plug-in hibrid hajtással

Jelenleg két BYD, a Sealion 7 és a Tang alapjára épülő N7 és N9 modelleket kínálja a kínai piacon a Denza, valamint a D9 egyterűt. A legnagyobb dobás azonban a Z9 GT lesz, egy nagyteljesítményű sportkombi, amit a Porschék ellenfelének szánnak. Most pedig Európában is bevezeti a Denzát a BYD, napokon belül kiderül, hogy melyik modelleket hozzák el.

Ez is érdekelhet:

A Panamera ellenfelén dolgozik a BYD egyik márkája

Európában álcázva már megvillantották a Z9 GT-t.

Lehet nevetni a YangWang nevén, de nézd meg, milyen autókat kínál!

A Szegeden gyárat nyitó BYD luxusmárkája nem viccel.

Felforgatja a piacot? – BYD Sealion 7-teszt

A Tesla Model Y közvetlen ellenfele, és közvetve minden prémium elektromos autó számára erős ellenfél a BYD Sealion 7. Kipróbáltuk.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés