A titkos megállapodás arról a bizonyos gyanús motorról az FIA és Ferrari között megvan?

A Ferrari 2020-ban igazi trágya szezont hozott össze azzal, hogy a történelmi mélységet jelentő hatodik helyen végezett a konstruktőrök között. Látva a csapat teljesítményét, az autó, leginkább annak motorja igazi trágya volt, ezt maga Mattia Binotto is elismete.

Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy valójában nem is a versenygéppel és/vagy erőforrással volt a baj, hanem a csaló* Ferrari és az FIA hatalmas botrányt kavaró titkos megállapodása miatt szerepelt a csapat úgy, ahogy.

* 2019-ben a Ferrari nemcsak megpróbált trükközni a motorral, de konkrétan trükközött is, azt viszont bizonyítani nem tudták, ezért köttetett meg az a bizonyos rejtélyes egyezség, amit egyébént a Ferrarival ellentétben az FIA nyilvánosságra hozna.

Úgy tűnik, a korábbi F1-es pilóta, a jelenleg olykor-olykor F1-es futamokon sportfelügyelői szerepkörben munkálkodó Mika Salo elkotyogott ezzel kapcsolatban egy titkot, amikor az olasz istálló motorjait használó Alfa Romeo tavalyi gyengélkedésének okairól beszélt:

„Az Alfa Romeo a Ferrari tavalyi csalása miatt szenvedett. A maranellóiak erőforrását használták, az olaszokat pedig arra kényszerítették, hogy kevesebb üzemanyaggal működtessék a motort. (...) Nem tudom, hogy a Ferrari egy teljesen új motort épít-e az új szezonra, de az biztos, hogy idén a maximális teljesítményen használhatják.”

Salo ezzel lényegében azt mondta, hogy arra kötelezték a Ferrarit, hogy rosszul teljesítsen a tavalyi szezonban, ezzel pedig az Alfa Romeót is sikerült megbüntetni.

UPDATE: Salo most már behúzott farokkal magyarázkodik

Eközben...

Kiakadtak a Red Bull rajongói az új F1-es autó miatt

Kijelenthetjük, hogy az RB16B nem aratott osztatlan sikert.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Charles Leclerc titokban megházasodott volna? Az esküvői Ferrarija nem semmi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés