Amit mindig is tudni akartál.

A Forbes megnézte, mennyit keres 2021-ben a Forma–1 tíz legjobban fizetett pilótája, a német Bild pedig annak ment utána, hogy a háttéremberek, mint például a csapatfőnökök, a mérnökök, a technikusok, illetve a szerelők milyen összeget tehetnek zsebre.

A Forbes megbecsülte Hamilton fizetését, őrült összeg jött ki

„Csak” 20 millió dollárral keres többet a második legjobban kereső pilótánál.

Nos, átlagosan és éves szinten nézve

  • a csapatfőnökök 3 millió eurót, mintegy 1,1 milliárd forintot,
  • a mérnökök 70-100 ezer eurót, cirka 25-36 millió forintot,
  • a technikusok 52 ezer eurót, kábé 19 millió forintot,
  • a szerelők pedig 43 ezer eurót, nagyjából 15,5 millió forintot.

A penzcentrum.hu megjegyzi, hogy – a KSH adatai szerin – 2020 decemberében Magyarországon a havi nettó átlagkereset (kedvezmények nélkül) 298 900 forint volt, ami pedig azt jelenti, hogy egy átlag magyar kicsit kevesebb mint 3,6 milliót keres egy évben.

Eközben...

Eltiltanák Hamiltont a Verstappen-incidens után

Megérdemelné a hétszeres világbajnok?

A Mercedes Vettel miatt nem jelenti be Hamilton csapattársát

A Mercedes nem akarja elkövetni azt a hibát, amit a Ferrari.

(Forrás: Bild, penzcentrum.hu, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újrahasznosított villanyautót épített a Kia

160 lóerővel repít a 90-es évekbe ez a Honda Civic

Szédítő szupersportautó az 1275 lóerős McLaren W1

További cikkeink a témában
Így dobnak meg negyedmisivel a Suzukinál, ha új autót vennél
Hirdetés