Hétvégén rajtol el a Formula–1 új idénye, mondjuk, mit érdemes tudni a 2025-ös szezonról.

Menetrend

Március 16-án az Ausztrál Nagydíjjal rajtol az F1-szezon, ami a tavalyihoz hasonlóan idén is 24 futamból fog állni, ahogy a hat sprintes forduló is megmaradt (Kínai, Miami, Belga, Amerikai, Sāo Pauló-i és Katari Nagydíj).

Ahogy 1986 óta eddig minden évben, úgy idén is helyett kapott a versenynaptárban a Magyar Nagydíj, amit augusztus 3-án rendeznek a (részben megújuló) Hungaroringen.

A 2025-ös versenynaptár:

A Las Vegas-i Nagydíjat 2025-ben helyi idő szerint szombatin rendezik, itthon azonban az időeltolódás miatt továbbra is vasárnap (hajnali időpontban) láthatjuk

Pilótafelállások

Az új szezonra szinte teljesen átalakult mezőny, ugyanis két csapat, a McLaren és az Aston Martin kivételével mindenhol változott a pilótafelállás, ráadásul hat újonc is bemutatkozik* majd a száguldó cirkuszban.

*A hatosfogatból Andrea Kimi Antonelli, Gabriel Bortoleto és Isack Hadjar is szűz pilótaként debütál, míg Oliver Bearman, Jack Doohan és Liam Lawson már legalább egy F1-futamon elindult korábban.

A csapatot váltók közül a legjelentősebb név egyértelműen Lewis Hamilton, aki legnagyobb sikereinek helyszínét, azaz a Mercedest 12 év után elhagyva a Ferrarihoz csatlakozott Carlos Sainz Jr. helyére és Charles Leclerc csapattársának – utódja a 18 éves Andrea Kimi Antonelli lett.

A 2025-ös pilótafelállások:

  • Alpine: Pierre Gasly, Jack Doohan
  • Aston Martin: Fernando Alonso, Lance Stroll
  • Ferrari: Charles Leclerc, Lewis Hamilton
  • Haas: Esteban Ocon, Oliver Bearman
  • McLaren: Lando Norris, Oscar Piastri
  • Mercedes: George Russell, Andrea Kimi Antonelli
  • Racing Bulls: Cunoda Júki, Isack Hadjar
  • Red Bull: Max Verstappen, Liam Lawson
  • Sauber: Nico Hülkenberg, Gabriel Bortoleto
  • Williams: Alexander Albon, Carlos Sainz Jr.

Melyik csapatnak lesz a legerősebb párosa 2025-ben? Szavazz!

Az új szezonra szinte teljesen átalakult az F1 mezőnye, ezért is vagyunk annyira kíváncsiak a véleményedre.

Szabályváltozások

Módosul a pontrendszer: A 2025-ös szezontól kezdődően megváltozik a pontozási rendszer, ugyanis kikerül a szabályzatból a – 2019-ben visszavezetett – leggyorsabb körért járó bónuszpont, amit mindig az a versenyző kaphatott meg, aki az adott futamon megfutotta a leggyorsabb kört, és mellette az első tízben végzett. Tehát nincs pluszpont, és csak a – 2010 óta alkalmazott – 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 pontos rendszerrel lehet számolni.

Szigorúbb DRS-korlátozásokat vezetnek be: Az új szabályok azért lépnek életbe, hogy megszüntessék a „mini-DRS-t”, aminek értelmében az állítható hátsó szárnynak csak két (nyitott és zárt)  állása lehet, valamint korlátozzák, mennyire hajolhat meg egy szárny, azaz a hátsó szárnyak merevségét is növelték.

Változik a rajtrácsmeghatározás, amennyiben az időmérő vagy a sprintfutam időmérője az időjárás miatt elmarad: Ha az időjárási körülmények nem teszik lehetővé az időmérőt vagy a sprintfutam időmérőjének lebonyolítását, a rajtrács a világbajnoki pontverseny alapján alakul, kivéve az első futamon, ahol a bírók döntenek. Tisztázták továbbá, hogy az időt nem futó pilóták sorrendjét a gyors kör megkezdése, a bokszból való kilépés, vagy az előző szakasz eredményei alapján határozzák meg.

Van egy új gumitípus: A Pirelli a gumi(melegítési) problémákra reagálva az új szezonban már hat különböző gumitípust bocsát a csapatok rendelkezésére, köztük egy új, puhább keveréket, amit főként utcai pályákon, például Kanadában vagy Monacóban használnak majd. Emellett az esőgumik szabályozása is változik (arra ösztönözve a csapatokat, hogy vizes pályán is versenyezzenek): ha az első két szabadedzés valamelyikén esik az eső, egy szett köztes gumit vissza kell adni még a harmadik edzés előtt.

Jön a viselhető hűtőrendszer a pilótáknak: Ha egy sprintfutam vagy nagydíj alatt a hőmérséklet eléri a 31 Celsius-fokot, az FIA lehetővé teszi extra hűtőrendszerek alkalmazását a versenyzők védelmében – ez a megoldás egy hűtőmellénybe pumpált folyadékot használ. Mivel ez a rendszer növeli az autók tömegét, a vonatkozó versenyhétvégére a versenyautók súlyhatárát is megemelik a szabadedzéseken és időmérőkön 2 kg-mal, a futamokon pedig 5 kg-mal.

Több időt kell biztosítani a fiataloknak: 2022 óta minden szezonban a csapatoknak legalább egyszer kellett fiatalokat beültetniük mindkét autójukba – tehát összesen két alkalommal –, de idén ez a szám autónként kétszeresére nő. Tehát, mivel minden csapat két autóból áll, ez azt jelenti, hogy az év során négy olyan alkalom lesz, amikor egy tapasztalatlan versenyzőt futtatnak a hétvége első szabadedzésén.

(Forrás: Formula1.com, Planetf1.com, fotó: Formula1.com, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Különleges szabályt vezetnek be az egyik F1-es futamra idén

Próbálják izgalmassabbá tenni a szurkolók által egyre kevésbé kedvelt futamot.

71 éve nem volt ilyen a Mercedesnél

Andrea Kimi Antonelli már az első F1-es futamán történelmet írhat.

Előrelépés történt abban, hogy Hamilton elveszítse vb-címét, és azt Massának ítéljék

Felipe Massa nem adja fel, elégtételt szeretne venni, és úgy tűnik, hogy előrelépést ért el.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés