A Ferrarinál is készülnek megrendelésre teljesen egyedi sportautók, de karosszériaépítő műhelyek is dolgoznak azon, hogy kielégítsék a tehetős vevők kívánságait. Most éppen a nyolcvanas évekbeli GTO tiszteletére építették át ezt a 488 GTB-t.

A 488 GTB, vagy az utódja, az F8 Tributo már önmagában is elég lélegzetelállítóan néz ki, de aki nem akar pontosan ugyanolyan Ferrarit vezetni, mint több száz másik tulaj, kérhet rá egyedi karosszériát. Erre szakosodott az újonnan alapított 7X Design, ahol elkészültek a műhely első átépítésével. A GTO Vision a nyolcvanas évekbeli 288 GTO tiszteletére készült.

A szériánál jóval feltűnőbb lett a szárnyakkal díszített Ferrari, a teljes karosszéria szénszálas anyagból készült.

A műszaki tartalomhoz nem nyúlnak, a 3,9 literes biturbó V8-as ebben is hétszáz lóerő körüli teljesítményre képes,

attól függően, melyik típusból indultak ki. Saját Ferrarival, tehát hozott alapanyaggal 1,8 millió euróért, azaz közel 600 millió forintért lehet befizetni egyre.

Ez is érdekelhet:

A Ferrari legizmosabb V8-as sportautója lett az új F8 Tributo

Az újdonság ott kezdi, ahol a 488 Pista befejezte.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

Range extenderes és tisztán elektromos is lehet a Leapmotor B10

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés