A Fiat ugyan hivatalosan még nem ismerte el, hogy az új Grande Pandából is készíteni fog összkerekes változatot, de a most leleplezett 4x4-es koncepció nagyon is arra utal, hogy ezen dolgoznak.

Az újonnan bemutatott Grande Panda számos részlete utal a nyolcvanas évekbeli Pandára, de még bőven vannak benne lehetőségek a múltidézésre. A klasszikus Panda egyik ikonikus változata volt a Panda 4x4, ami állandó összkerék-meghajtásával, mérsékelt tömegével és kedvező árával sokak számára tette elérhetővé a terepjárást. A népszerűsége oda vezetett, hogy a Panda későbbi generációiból is készültek 4x4-es változatok, de persze az eredeti az igazi.

Az új Grande Pandának még nincs összkerekes változata, de nagyon valószínű, hogy a Fiatnál már dolgoznak rajta,

most ugyanis lelepleztek egy látványos koncepcióautót. A neve Grande Panda 4x4 Manifesto, ami ezzel is utal arra, hogy a tervek közt szerepel egy kalandos kivitel. A műszaki tartalomról még csak azt tudni, hogy a hátsó kereket elektromotor hajtja, de azt nem, hogy a mild hibrid vagy az elektromos Grande Pandát építették át.

A Sisley eredetileg 500 darabos limitált széria lett volna, de a népszerűsége miatt 1989-től a kínálat része lett

Mindenesetre a Grande Panda 4x4 Manifesto stílusa is fantasztikus, bordó és bézs színével az eredeti Panda 4x4 egyik ikonikus különkiadását, a Sisley változatot idézi. De a hangulatot fokozzák az acélkerekek, az alsó védelem, a nagy tetőcsomagtartó a pótkerékkel és két spotlámpával, és extra fényszórók kerültek az autó orrára is. Bármi is legyen a Fiat terve vele, már alig várjuk, hogy a Grande Pandából is legyen 4x4-es kivitel!

Ez is érdekelhet:

Negyven éve hódít minden terepen a Fiat Panda 4x4

Az ikonikus kisautót különkiadással ünnepli a Fiat.

Száz éve született Gianni Agnelli, akinek volt egy pár fantasztikus autója

A Fiat legendás vezére a legnagyobb olasz playboy volt, az autógyűjteménye is figyelemreméltó.

Modernizált luxusminit faragtak az eredeti Fiat Panda 4x4-ből

Az Azzurro Blu színben pompázó Panda 4x4 Piccolo Lusso ennél olaszosabb nem is lehetne.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Verstappen: Nincs veszíteni valóm

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés