A képek láttán azt gondoljuk, hogy az Azzurro Blu színben pompázó Fiat Panda 4x4 Piccolo Lusso ennél olaszosabb nem is lehetne, pedig egy holland dizájnstúdió munkája.

Az eredeti kockaforma Fiat Panda népszerűségét mutatja, hogy több mint húsz éven keresztül gyártásban volt, és a mai napig szívesen készítenek belőle olyan restomod modelleket, mint amilyet a Kaeve Cars műhelyében építettek. A terveket a hollandiai Niels van Roij dizájnstúdió jegyzi, pedig az aprócska Panda ennél olaszosabb aligha lehetne.

A neve mindent elárul, a Piccolo Lusso ugyanis egy igazi modernizált luxusmini lett.

Az ősmodellhez képest több alkatrészét, a lökhárítókat, a tükröket és a kilincseket is a karosszéria színére fényezték, ami azúrkékjével a tenger színét idézi. Az autót a Sisley különkiadásból építették, és ennek kenus emblémája több helyen is feltűnik az autón kívül és belül.

Külsejénél is lenyűgözőbb az utastere, a Piccolo Lusso ugyanis annyira elegáns, amennyire a Panda sosem volt még.

Nemcsak az üléseket, hanem a műszerfalat és az ajtóbelsőket, a kormánykereket, és még a napellenzőket is finom bőrrel vonták be. Az ízléses színkombináció igazi életmódautóvá teszi a Pandát, amivel bármelyik strandot bevennénk.

A csomagtérbe pillantva leeshet az állad, hiszen teakfával borították, ami a luxusautók kiváltsága szokott lenni. A műszaki tartalom nem változott, az összkerékmeghajtású kisautó ma is bámulatos terepképességekkel büszkélkedhet. Az ára is elég figyelemreméltó, a Panda 4x4 Piccolo Lussóért ugyanis 30 ezer eurót kérnek, ami csaknem 12 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Negyven éve hódít minden terepen a Fiat Panda 4x4

Az ikonikus kisautót különkiadással ünnepli a Fiat.

Ezzel az összkerekes Pandával bárhová kirándulnánk

Megfizethető árú, könnyen karbantartható és üzembiztos autónak tervezték az első Fiat Pandát, melynek összkerekes változata nemcsak aranyos, de remek alap veterán különlegességnek is.

Száz éve született Gianni Agnelli, akinek volt egy pár fantasztikus autója

A Fiat legendás vezére a legnagyobb olasz playboy volt, az autógyűjteménye is figyelemreméltó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés