A költségcsökkentési kényszer éppúgy érződik a háromhengeres mild hibrid kisautón, mint az, hogy örömmel tervezték.
Olcsó villanyautó is lehet szerethető – írtam a Fiat Grande Panda Elettricáról. Lehet, hogy ez a szeretetem mérsékeltebb lett volna, ha a tesztidőszak nem nyárra, hanem a késő őszi-téli időszakra esik, mert ugyanaz az elektromos hajtáslánc jóval kevésbé szimpatikus, amikor feleződik a hatótáv, lelassul a töltés, és az utasok fűtés híján megfagynak, miközben a csordogáló ampereket várják – de ez az írás most nem erről szól.
Hanem a hibrid Fiat Grande Pandáról. Ez természetesen olcsóbb, mint a villanyos változat, de nem a legolcsóbb, mert már létezik elektromos rásegítés nélküli, kézi váltós, benzines Panda is. A Hybridben – ami igazából mild hibrid, csak a Hybrid jobban hangzik – ugyanaz az 1,2 literes, háromhengeres, 100 lóerős turbómotor morog, csak nála egy 876 wattórás, 48 voltos lítium-ion akkumulátor és egy 28 lóerős villanymotor is a T-Gen3 hybrid nevű rendszer része, így 110 lóerőre jön ki az összteljesítmény, ami persze még mindig nem sok, egy olcsó minimálkisautóhoz viszont elég.
De lehet-e egy olcsó (mild) hibrid autó is szerethető? A Grande Panda mindent elkövet, hogy ha ez a kérdés fel is vetődik, a válasz gyors és pozitív legyen. Ez a rézbarna metálfényezés szerintem kevésbé illik a karakteréhez – biztos nem fizetnék érte 200 ezer forint felárat, főleg, hogy a piroson kívül az összes szín ugyanennyibe kerül, sőt, a La Prima felszereltségnél a sárga az alapáras (szürke pedig a Fiat no grey policyjének megfelelően továbbra sincs). A részletek azonban ugyanolyan szerethetők.
A négyszögözön az orr-részen, a pixelekből kirajzolt menetfény-X, az oldalajtókba nyomott PANDA-, a csomagtérajtóba préselt FIAT- és a szintén hátul található 3D-s PANDA-felirat, az ős-Panda korabeli márkalogó ferde vonalainak megjelenítése a sárvédők műanyagjain, a C oszlopon és a lökhárítókon – csupa apró tervezői figyelmesség, amiből egy szögletességével is múltidéző, karakteres és pandás stílus áll össze. A régi Fiat-logó térbeli ábrázolású ferde csíkjai ráadásul még az eredetinél is jobbak, az ugyanis öt vonalnak látszott, miközben valójában az általuk közrefogott négy négyszög volt a lényeg, az eggyel korábbi logó erősen stilizált, betűk nélküli változata.
Mivel a mild hibrid tesztautó is La Prima csúcsfelszereltségű, akárcsak az elektromos, ugyanúgy a természetes és otthonos hatást keltő, ún. Bambox műszerfalbetétet kapta, amely tulajdonképpen egy bambuszszálakat tartalmazó szövetborítás, színében és tapintásában is kellemes, és persze pandás, hiszen a még a nyolcvanas évek Fiat Pandáinál is eredetibb pandák nem benzint, hanem bambuszt fogyasztanak.
Fényes fekete műanyag sajnos van az automata váltó pöcke körül, de sokkal több a nem csillogó kékesszürke felület, ami bár szintén kőkemény, meglepően jó hangulatot teremt az azonos színű – nem kőkemény – kockás ülésekkel és a sárga varrásokkal, csíkokkal, illetve a világos fejtámlákkal. Panda made with love in Fiat – olvasható az üléstámlán, ami bár nem hangzik olyan olaszosan, az autó minden porcikája sugározza, hogy nemcsak marketingszöveg, hanem a valóság.
Az Elettrica tesztjében leírtakat nem akarom ismételni a belső tér további jellegzetességeiről és helykínálatáról – röviden: vannak és van –, a hibrid rendszerről viszont talán érthető okokból akkor nem szóltam. Azért ismerős volt, ugyanilyen háromhengeres, 1,2 literes turbó hajtja a Citroën C3-ast is, annak az elektromos rásegítés nélküli változatát már vezettem – ami ugyanúgy az a legolcsóbb C3, ahogy a Grande Pandánál is a sima benzines –, és már az is elég volt hozzá. A mild hibrid – ami értelemszerűen kapható az egyéniségét leszámítva gyakorlatilag azonos Citroënhez is – egy kicsit jobban megy, de lényegesen nagyobb különbség, hogy az kézi váltós, ez pedig automata.
A dinamikát persze minimálautós szinten és városi környezetben kell értelmezni – ne tévesszen meg, hogy az első újkori Pandában a vad változat 100 HP volt száz lóerős, miközben ez 110, mert az egy több mint harminc centivel rövidebb és több mint három mázsával könnyebb kocsi szándékosan sportos hangolással.
Ez nem, ezért kisebb a vezetési élmény, viszont kényelmesebb, a futóműve a magyar utakon sem vérzik el, és a hivatalosan megadott 5,0–5,1 liter/100 kilométeres fogyasztást sem lehetetlen elérni. A motorhangja jellegzetesen háromhengeres, de nekem még tetszett is a morgása.
A mild hibrid Grande Panda indulóára 8,19 millió forint – egymillióval több, mint a sima benzinesé –, a csúcs La Prima felára 1,4 millió forint, ami navigációs infotainment rendszert, automata klímát, vezeték nélküli telefontöltőt, esőérzékelős ablaktörlőket, 17-es könnyűfém felniket és még jó néhány tételt tartalmaz. Ez már messze van az eredeti minimálkoncepciótól, mégis igazi Panda.
(Fotó: Csordás Gábor)
- karakteres, pandás forma
- pandás-fiatos részletek
- az egyszerű anyagok ellenére kellemes utastér
- alapáron is színes fényezés
- méretéhez képest tágas utastér
- elegendő menetteljesítmény
- alacsony fogyasztás
- a La Prima változat jól felszerelt
- bizonyos nem túl extra felszerelések felárért sincsenek
- fényes fekete műanyagok a beltérben
