A Fisker már két éve bemutatta az elektromos szabadidő-autóját, és az Ocean idén végre gyártásba kerül, ráadásul a tervezettnél valamivel hamarabb jelenik meg az európai utakon.

Henrik Fisker ismét megpróbálja meghódítani az elektromos autók piacát, miután a range extender motorral szerelt Karma nem jött be, ezúttal Ocean néven mutatott be teljesen elektromos hajtású szabadidő-autót a neves dizájner. 2021-ben elárulta, hogy az európai piacon is kapható lesz, most pedig az is kiderült, hogy mikor.

A 4,78 méter hosszú Ocean három változatban készül majd.

Az alapmodellje az egymotoros, fronthajtású Sport, amihez 440 kilométeres hatótávot ígérnek,

és 41 900 euróba kerül majd, míg a kétmotoros, összkerékhajtásos Ultra már 610 kilométert képes megtenni két feltöltés között, és 57 500 eurót kérnek majd érte.

A csúcsmodell az Extreme lesz, aminek a hatótávja eléri a 630 kilométert, és 69 950 euró lesz az ára. Európát a tervezettnél hamarabb hódítja meg a Fisker, hiszen novemberben indul az Ocean gyártása a Magna grazi üzemében, ahol a BMW Z4, a Jaguar I-Pace és a Toyota Supra készül, és még az év vége előtt kapható lesz a nagyobb európai országokban.

Ez is érdekelhet:

A Teslára adott válasz az elektromos Fisker Ocean

Az árával a Tesla alá mennének.

Az új elektromos Fisker zavarba hozhatja még a Teslát is

Alig várjuk a gyorsulási versenyt kettejük között.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve