Minden benne van ebben a Ford nyerges vontatóval húzott lakókocsiban, amit lehetett szeretni és utálni a hetvenes években.

Camelot Cruiser a neve ennek a lakóautó-szerelvénynek, amelynek kocsiját egy ’74-ben gyártott Ford C-750-es nyerges vontató húzza 6,4 literes V8-as motorral és négyfokozatú automata váltóval. Már a kétszínű zöld fényezéséről is azonnal megmondod, hogy a hetvenes évek szülötte, de belső térbe lépve azonnal visszarepülsz az időben.

A padlószőnyeg és a lambéria mellett a bútorok és a dekoráció is a hetvenes évek stílusát adja vissza,

amit ma már idejétmúltnak, sőt csúnyának is lehet tartani. A térrel azonban nem kellett spórolni, a szerelvényen külön nappali, hálószoba, konyha és fürdőszoba kapott helyet, dupla mosdóval, külön zuhanyozóval és toalettel.

A vontató érdekessége, hogy a sofőrnek is jut benne egy hálóhely, míg

a vezetőfülke és a szobák között a lakóautó saját telefonján lehetett beszélni,

még a mellékhelyiségre is jutott egy kagyló. A Camelot Cruiser nincs a legjobb állapotban, a viseltes berendezésén kívül a rozsdás karosszéria és a nem működő klímaberendezés mutat.

A lakótér padlója teljesen sík, ezért az utánfutó hátsó felében hatalmas tárolónak jutott hely, ide nemcsak további szekrények fértek el, hanem két hószán is, amelyek egyidősek a lakóbusszal. A csaknem ötven éves szerelvényre a Bring a trailer aukcióján lehet licitálni, kíváncsiak lennénk, mennyit adnak majd érte.

Ez is érdekelhet:

Indulnánk is világot látni ezzel a retró stílusú Toyota lakó-pick-uppal

Meglepődsz, hogy mennyi minden elfér egy pick-upban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
21% Igen, nagyon bejött.
40% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
12% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés