Gyönyörű arányai, határozott kiállása, csodálatos színe, hathengeres motorja, kézi váltója és hátsókerék-hajtása van. Ennek szerencsére köze sincs az új Caprihoz, valószínűleg a névrokonságot is letagadná, mert ez itt a Ford Capri 280, egyike az utolsó igazi Capriknak.

Nem bánnak kesztyűs kézzel a hagyományokkal a Fordnál, szóval egyetlen percig se csodálkozz, hogy a Capri egy szexi kupé helyett már egy olyan elektromos rémség, aminek alapjai a Volkswagentől érkeznek. Ahogy teljesen elkoptatták a Ghia és a Vignale karosszériaépítő cégek nevét, most úgy erodálják a Ford Capri örökségét is. Ez viszont itt az utolsó igazi Ford Caprik egyike, egy hathengeres 280-as, fantasztikus Brooklands zöldben.

Európának egy olyan megfizethető sportkupéra volt szüksége, mint az amerikai Ford Mustang.

Amerikában akkora sikere lett az 1964-ben bemutatott első Mustangnak, hogy a Ford európai részlege is megirigyelte ezt az áttörést. Philip T. Clark már a Mustang tervezéséből is kivette a részét, a Caprihoz pedig a Cortina műszaki alapjait használta. Eredetileg Coltnak hívták volna, de a nevet már levédette a Mitsubishi, ezért lépni kellett a következő ötletre. Az autó gyártása 1968 novemberében indult meg, méghozzá négy európai üzemben. Két évvel a Capri premierje után már a 400 ezrediket is eladták, de az egymilliós határt is sikerült átlépni mielőtt az 1973-as olajválság letörte volna a lendületet.

Project Carla néven futott a harmadik Capri fejlesztése, mely valójában a második generáció erősen frissített változata. Markánsan hosszú az orra, de nagyobb hangsúlyt kapott a négyszemélyes utastér és a hátsó ablakkal együtt nyíló csomagtérajtó, hogy praktikusabb legyen. Szigorúan néző dupla kerek fényszórói vannak és bordázott hátsó lámpái, így tökéletesen illeszkedik az Escorthoz, illetve a Ford akkori formanyelvéhez.

Stílusos limitált szériával búcsúzott a nyolcvanas évek végén a Ford sportkupéja, a Capri 280-ból csak 1038 darab készült.

1969-től volt a Capri csúcsa a 3,0 literes Essex V6-os motor, melyet a nyolcvanas évek elején kellett nyugdíjazni a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt. Ennek a helyettesítője lett a befecskendezéses Capri 2.8 Injection, mely új életet adott a csinos kupénak. A katalógusokban büszkén hirdették a 160 lóerőt és a 7,8 másodperces sprintet, de a mérések szerint nem mindig volt ilyen lelkes a 2,8 literes, Cologne hathengeres motorral szerelt Ford Capri.

Gyönyörű hattyúdal a Capri 280-as, aminek hosszú gépházteteje alatt hathengeres motor van, ahhoz ötfokozatú kézi váltó csatlakozik, a hátsó tengelyen pedig egy önzáró differenciálmű, hogy igazán örömteli legyen vezetni. Utasterében fekete bőrbe varrott Recaro ülések és fabetétek vannak, a karosszériáját pedig Brooklands zöld metálra fényezték, az oldalvonalat pedig fehér és piros csíkok díszítik. Ezek a sportosan elegáns Capri 280-asok voltak az utolsók, amik legurultak a gyártószalagról a németországi Cologne-ban.

Ez is érdekelhet:

Hamisítatlan 80-as évek ez a turbós Ford Capri

Majdnem olyan ritka, mint a fehér holló.

Elfeledett, de csodálatos sportautó a Maserati 2.24v

Nem ez a Maserati legjobb korszaka, de a Biturbo modelleknek határozottan van romantikája.

Remek formában van ez az 1986-os Alpine GTA V6 Turbo

Farmotoros, hathengeres, 2+2 üléses, és francia.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában