Hatvanadik születésnapjára készül a Ford Mustang, ehhez pedig tökéletes megnyitó egy kabrió California Special.

1964-ben mutatták be az első Mustangot, mellyel kapcsolatban vetődtek fel kérdések a Ford igazgatótanácsában, de már az első pillanatok igazolták a kirobbanó sikert. Akkora hódító volt már az első generáció is, hogy akik megpillanthatták a premier előtt, azokban azonnal égni kezdett a vásárlási láz. Ötven év kellett ahhoz, hogy a Ford Mustang hivatalosan is betehesse a lábát Európába, mostanra pedig a hatvanadik születésnapját ünnepli a világ egyik legnépszerűbb sportautója. Erre az alkalomra készült a kék kiegészítőkkel feldobott Mustang GT California Special.

Ez az autó arra való, hogy elgurulj vele a Colorado Boulevardon vagy az óceán partján lévő Pacific Coast Highway-en.

Visszatérő elem a kék szín, mely a hűtőmaszk függőleges beömlőit keretezi és a 19 colos alufelnik is rímelnek rá, valamint a Mustang oldalán végigfutó dekoráción is. Az ajtók mögötti részen ott a GT/CS logó, közelebbről megnézve pedig a fekete sávban is sorakoznak a betűk végeláthatatlanul. A California Specialben az alapfelszereltség része a sportosabb Performance csomag. Kupé és nyitható vászontetős változatban is elérhető a Mustang GT CS, de kétség kívül a kabrió adja meg igazán a kaliforniai hangulatot.

Utasterében az üléseken és a kormányon kék betétek vannak, melyet kontrasztos cérnával varrnak. Az utas oldalán pedig ott a California Special felirat, hogy egyetlen percig se legyen kérdés, hogy ez egy kicsit több mint a Mustang GT.

Még mindig igazi szívómotoros, kézi váltós, hátsókerék-hajtású autó a Ford Mustang.

Egyre kevesebb sportos autó tudott fennmaradni, de a Mustangból továbbra is van szívó nyolchengeres, hatfokozatú kézi váltós verzió, mely mind közül a legfinomabb falat. Az 5,0 literes, 32 szelepes, dupla vezérműtengelyes Coyote V8-as motor 480 lóerőt ad le 700-es fordulaton és 566 Nm nyomatéka van. Akik nem kedvelik a három pedált a lábtérben, azoknak elérhető a California Special 10 fokozatú automata váltóval is.

Mindent megtesz a vezető szórakoztatásáért a Mustang GT CS, melynek digitális műszeregységén akár a Fox Body óracsoportja is megjeleníthető, de gumiégető Line Lock és kulcsról túráztatást is tud. Ez a tökéletes mindennap használható örömautó.

Ez is érdekelhet:

Sarkosabb formával és még izmosabb V8-assal itt az új Ford Mustang

Minden eddiginél erősebb V8-as szívómotorral rúgja be az ajtót a vadonatúj Mustang.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában