A Honda nem felejt.

Fernando Alonso és a Honda kapcsolata nem éppen volt felhőtlen a mclarenes közös idők második felvonásában (2015-2017), a spanyol rendszeresen beleszállt csapata motorszállítójába, amely végül 2017-ben szakított is a wokingi istállóval.

A 2018-as idényben –a japánok már a Toro Rossónt látták el motorral, amely ott annyira bevált, hogy idénre a Red Bull is lecserélte a Renault-t. A Honda pedig kis túlzással újra csúcsra ért: Max Verstappen két futamgyőzelmet is szállított –  ami baromi nagy szó a Mercedes őrült dominanciája mellett –, a legutóbbit éppen a hétvégi Német Nagydíjon.

Verstappen nyerte a kicsúszások nagydíját

A holland Max Verstappen nyerte meg az őrült, kaotikus Német Nagydíjat, ez idén már a második győzelme.

A Honda pedig nem feledkezett meg Alonso egy 2015-ös beszólárásról – kétszeres világbajnok spanyol GP2-es motornak mevezte a japánok energiaforrását, ráadásul mindezt éppen a Japán Nagydíjon –, és a győzelem apropóján gyönyörűen vágott vissza:

„Megint megcsinálta! GP2-es győzelem 2019-ben!”

Persze mindezt az autocorrectre fogták, merhogy a Honda valójában „2 GP-győzelemet” akart írni.

Honda Racing F1 on Twitter

@Max33Verstappen 2 GP* Autocorrect...

Eközben...

(Forrás: Vezess, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Betiltják a bérelhető elektromos rollereket Firenzében

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés