Újabb hajmeresztő esetet mutatott a közútkezelő, ezúttal is egy forgalommal szemben hajtó autós a főszereplője, akit viszont sikerült megállítani és irányba fordítani.

Az M4-es autóúton rögzítette a közútkezelő kamerája, amint egy suzukis lehajt egy pihenőbe, majd pár perccel később már a forgalommal szemben, a belső sávban tűnik fel újra a képen. Szerencsére nem jutott messzire, mert az egyik szabályosan közlekedő autós addig villogott neki, míg megállt, és azért nem történt nagyobb baj, mert a többi autós is résen volt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

A felvételeken úgy tűnik, hogy a szabálytalan autóst győzködik, hogy menjen vissza a pihenőbe, és forduljon a helyes irányba, amit egy idő után meg is tesz. A Magyar Közút kamerájának felvétele szerint ehhez több mint két perc kellett. Még a szemközti oldalon is megállt és kiszállt egy sofőr, amivel viszont újabb veszélyes helyzetet teremtett.

Sajnos úgy tűnik, hogy nem lettek ritkábbak a hasonló esetek, számtalan olyan felvételt mutattunk már, amikor egy autós a forgalommal szemben hajt.

Még mindig van, aki jó ötletnek gondolja forgalommal szemben hajtani az autópályán

Az M0-on és M3-on történt esetekről videó is készült.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés