És nem érdekli mások véleménye sem.

A Brit Nagydíj első körében Lewis Hamilton nekiment Max Verstappennek, aki 51 G-vel csapódott a falba – versenyt természetesen azonnal piros zászlóval megszakították. Bár a hollandot kórházba szállították, szerencsére egy karcolás nélkül megúszta a balesetet, az autója viszont totálkáros lett:

A Red Bull elárulta, mennyibe kerül, hogy Hamilton falba küldte Verstappent

Idén már él a költségvetési sapka, így ez a jelentős összeg különösen fájó lehet a Red Bullnak.

Hamilton 10 másodperces időbüntetést kapott megmozdulásáért, ám ennek ellenére is megnyerte a silverstone-i futamot. Bár a hétszeres világbajnok elfogadta a büntetést, tartja magát ahhoz, hogy Verstappen volt a hibás, aki szerinte nem hagyott elég helyet neki:

„Nem érzem, hogy olyan helyzetben lennék, amiért bocsánatot kellene kérnem, elvégre azért megyünk ki a pályára, hogy versenyezzünk

– a brit ugyanakkor azt is hozzátette, hogy még nem látta a teljes felvételt. –

(...) Nem értek egyet a sportfelügyelőkkel, de elfogadom a büntetésem és teszem tovább a dolgomat. Nem fogok panaszkodni. Mindenkinek megvan róla a saját véleménye, de ez nem különösebben érdekel.”

Eltiltanák Hamiltont a Verstappen-incidens után

Megérdemelné a hétszeres világbajnok?

Verstappen üzeni Hamiltonnak: Tiszteletlen és sportszerűtlen volt, ahogy a győzelmét ünnepelte

Előzmény: Hamilton már az első körben –büntetést érően – kiejtette Verstappent, akit kórházba is kellett szállítani az eset után.

Hamilton reagált a kórházba juttatott Verstappen üzenetére

Verstappen tiszteletlennek és sportszerűtlennek nevezte Hamiltont, aki válaszolt is neki.

(Forrás: ESPN, gpblog.com, fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés